Így állj neki a befejezetlen dolgaidnak

2017. szeptember 18. - fabian.attila

Sok befejezetlen és abbamaradt dolgunk van az életben. Nekem is van vagy féltucat. Egy személyes példán keresztül mutatom be, hogyan gyűrhetjük le ezeket, ha ismerjük az útközben felmerülő buktatókat. Aki gyors és lineáris megoldást vár, még most kattintson el. Rendszeres és következetes lépéseken keresztül vezet az út az abbamaradt dolgok befejezéséhez.

Mit kezdjünk a befejezetlen dolgainkkal?
Három dolgot csinálhatunk: megnézhetjük minden nap és felidegesíthetjük magunkat, hogy még mindig ott van, pont úgy, ahogy hagytuk. Elengedhetjük a kérdést: soha nem teszek rendet abban a kupleráj garázsban, így marad, nekem jó úgy, ahogy most van. Harmadik lehetőségként eldöntjük, hogy megváltoztatjuk, mert annyira zavar minket az, ahogy most van. Több opció nincs. Most csak a legutolsóval foglalkozom. Miután eldöntöttük, hogy változtatunk, igazából, tettünk egy lépést, de akad még néhány. Egy tetszőleges, saját életből vett, mások számára bugyuta és "álproblémán" mutatom be a lépéseket és a felmerülő nehézségeket.

Édes, első világbeli problémáink
Rendszeresen veszek új könyveket. Eddig ismerős lehet bárkinek: megveszed, elolvasod. Velem is így indult, csak közben láttam más, érdekes könyveket is, így azokat is megvettem és azokat is elkezdtem olvasni. Két-három könyv ment párhuzamosan, aztán 4-5, majd valahol egy éve, szétszaladt a ménes és elvesztettem a kontrollt, már úgy is vettem újabb és újabb könyveket, hogy ki sem nyitottam, a korábban vásároltakba meg miután beleolvastam, néhány tíz oldal után félretettem őket. Egy hónappal ezelőtt úgy állt a helyzet, hogy két teljes kupac állt az íróasztalon, egyikben a félbehagyott könyvek, másikban azok, amelyeket el sem kezdtem.

Ez a kiindulás. Korábban akárhányszor megláttam a kupacot, irtó haragra gyúltam, és jól felidegesítettem magam. Egy ideig a nem létező negyedik verzióhoz fordultam: el tettem szem elől. Beraktam egy szekrénybe, hogy ne is lássam. Pechemre vagy szerencsémre a szekrényt üríteni kell, így kezdenem kellett valamit a problémával. Úgy döntöttem, hogy megváltoztatom a helyzetet és befejezem a könyveket. Elhordom a magam által épített hegyet. Jó, de hogy kell ezt csinálni? Hogy ne jussak ugyanoda, ahova korábban? Még egy félretett könyv és még egy vásárlás.

kep2.jpg

(A két kisebb kupac)

Kérem, zárja el a csapokat
Ahogy a pénzügyi tanácsadások elsődleges szabálya a zárjuk el a csapokat és szivárgókat, úgy én is innen vettem az első lépést. Nincs több könyv. Ha törik, ha szakad. El kell kerülni a könyvesboltokat, könyvtárakat, újságos standokat, szobákat és könyvvel teli tereket, legyen az vásár, fesztivál vagy egy tárgyaló, váró. A probléma egy apró része így megoldódott, a szivárgás megszűnt.

Szedd szét darabokra
Ha már az előbb a csapokról volt szó, a szedd szét kis darabokra felhívás évek óta folyik a csapból is minden hatékonysággal, célba éréssel és eredményességgel folyó platformon. Sok kicsi gól. Mit jelent ez itt? Nyilván, egyszerre csak egy könyv. Le venni a halom tetejéről az elsőt és elkezdeni olvasni. A le venni rész stimmel, de ne szívassuk meg magunkat azzal, hogy akkor most egy lendületre végig olvassuk az egészet. Olvassunk, de csak annyit, amennyi jól esik, és amikor félretesszük, akkor határozzuk meg a következő időpontot, amikor foglalkozni fogunk vele.
  
Takarítsd el az utat előle
Nem elég azt mondani, hogy nem akarok többet tévézni. El is kell takarítani önmagunk elől a távirányítót. De még ez sem elég: az orrunk elé kell pakolni, amit helyette tenni akarunk. Levettük a könyvet a kupac tetejéről és olvastunk belőle. Azután, amikor meghatározzuk, hogy mikor fogunk legközelebb olvasni, arra az időre minden más tevékenységet eltakarítunk onnan. Ez a következő lépés.

Megnéztem, mikor van időm ezzel foglalkozni: reggel, reggel utazás közben, hazafelé szintén utazás közben és este. Négy alkalom is adódott egy nap. Később kiderült, hogy kettő sokszor kiesik, így maradt a reggel és a reggel utazás közben. Levettem a polcról, olvastam, eltakarítottam az utat, olvastam megint. Működött. Volt, hogy kimaradt egy nap, annyi még beleférhet, ne legyünk perfekcionisták. Viszont arra figyeljünk, főleg az első időkben, hogy max egy nap maradjon ki és inkább csak néha. A kritikus mezőre lépünk, ha két-három nap is kimarad, az én tapasztalatom az, hogy nehéz lesz onnan visszakormányoznunk magunkat, főleg, ha ez a szokás még nem alakult ki. Az első egy-két hónap ebből a szempontból különösen fontos és hangsúlyos.

Motiváció, motiváció, motiváció
Akárhogy is nézzük, neked kell egyszemélyben önmagad edzőjének, kiképzőtisztjének és megértő terapeutájának lenned. Jó, ha előre tudod, ez a történet nem lesz lineáris. Fontos azt is tudni, hogy a kezdeti lelkesedés után esni fog a lendület, jön az első holtpont, amikor szükséged lesz a motivációra. Írd, mennyit haladtál, így amikor később, amikor azt hiszed, hogy még semennyit nem mentél, lásd, igenis tettél már lépéseket, nincs miért elkeseredned. Ha nem tudod honnan indultál, és útközben sem látod, hogy mennyit haladtál, akkor a saját téves emlékezeted, sémád és szubjektivizmusod meg fog csalni. Ezért kell vezetned ez. Ha nehezebb idők jönnek, láthatod, hogy mennyi az annyi.


Ünnepeld meg a kis eredményeket, hogy tudd folytatni
Ez szorosan kapcsolódik az előzőhöz. Állj meg, és veregesd meg a hátad. Jól csináltad, ügyes vagy. Fújd ki magad és folytathatod. Részben emiatt van ez a poszt is. Nagyjából két hét alatt, napi 20-25 oldal kellemes olvasással végeztem egy tök jó szexuálpszichológiai könyvvel, amit annó abbahagytam. Most jöhet a következő. Valószínűleg a holt pont itt lesz nálam, mert talán kevésbé érdekes a következő könyv, de el kell kezdeni. Most meg volt az ünneplés.

Válassz plusz motivációt és tedd transzparensé
A kutatások szerint nem jó ha egy terved rögtön az elején elmondod másoknak, mert ezáltal azonnal csökkented a saját motivációdat. A kimondás és másokkal megosztás pozitív visszajelzéseket és buksisimogatásokat indukál, legyen az valós vagy facebook lájkok formájában történő. Emiatt hajlamosak vagyunk egyből hátradőlni. Később, ha már van egy kicsi eredmény, jobb, ha az ember transzparensé teszi ezt, hogy a nyilvánosság is nyomást helyezzen rá. Emellett, a projekt számon kérhetővé, elszámolhatóvá és átlátható válik. Emiatt is a poszt. Hogy maradéktalanul végig vigyem.

És hogy nektek is megérje
Minden elolvasott könyvemet feldobom a Pszichológia Light facebookjára és aki ír kommentbe, hogy neki kell ez a könyv, az viheti. Két feltétellel: tilos pénzt csinálni belőle, illetve, ha nem olvasnád el, mert útközben rájössz, hogy ez téged még sem érdekel annyira, semmi gond, akkor egyszerűen továbbadod olyannak, akit ez érdekelhez. Ezt persze teheted azután is, ha elolvastad.

Konklúzió
Döntsd el, hogy mit akarsz a befejezetlen feladatoddal, dolgoddal: elfogadod vagy változtatsz rajta. Szedd fő részekre: zárd el a szivárgást és nézd meg a főfeladatot. Aprítsd kis részekre, rúgj kis gólokat. Takarítsd el előle az utat, jelölj ki neki idősávot, tedd az orrod elé. Légy következetes és rendszeres. Ne, vagy ritkán hagyj ki napokat. Jutalmazd és motiváld magad. Mérd a lépéseket. Örülj minden kis eredménynek és ünnepeld meg. Folytasd és tedd transzparensé. Néhány év és rendben lesz. 

Engedjünk a főbűnök csábításának 1.

A katolikus egyház által meghatározott főbűnök sokunk előtt ismertek. Ők a harag, az irigység, a lustaság, a kevélység, a kapzsiság, a bujaság és a falánkság. Bár a 21. században nem sokan gondolják úgy, hogy ezeknek bármekkora jelentőségük lenne, ennek ellenére Simon M. Laham a Miért jó, ha néha rosszak vagyunk: A 7 fő bűn pszichológiája című könyvében érdekes kísérletet tesz: megnézi, hogy pszichológiailag mit nyerünk, ha elkövetjük ezeket a bűnöket. Kiderül, hogy a harag például növeli a kitartást, a lustaság serkenti a kreativitást, az irigység pedig növeli az önbecsülést. Nézzük, hogyan. 

Akik nehéz időkben is kitartanak

A haragot általában karddal hadonászó őrültek képével jelenítették meg a középkorban és úgy véljük, a düh megegyezik az erőszakkal. Pedig a harag és az erőszak közel sem azonos. A pszichológusoknak a harag elsősorban érzelem. Amikor haragszunk, úgy érezzük, hogy pulzusunk felgyorsul, testünk megfeszül, figyelmünk beszűkül. Heves szívveréskor változik az izom mozgása és a vérnyomás is megemelkedik, de ebből nem következik erőszak. Ez a statisztikák szerint amúgy is csak esetek 10 százalékban fordul el. Amikor egy autós elállja az utat előttünk, akkor anélkül is átélhetünk haragot, hogy meg akarnánk ütni a sofőrt. Ha a haragból kivonjuk az erőszakot, már nem is tűnik olyan félelmetesnek. Sőt. Ha kivesszük az erőszakot, akkor megnézhetjük azt is, hogy mit profitálhatunk belőle?
harag_fb.png

Egy kísérletben, a Bar-Ilan Egyetemen, a résztvevő csoport tagjai kaptak egy sor feladványt és arra kellett rájönniük, hogy milyen szabályszerűség húzódik meg a feladatok hátterében. Egy darabig próbálkoztak, de senkinek nem sikerült megoldani a feladatot. Nem csoda, hisz nem volt semmiféle szabály benne. A kutatást végző Mario Mikulincer-t az érdekelte, hogy mi az emberek saját reakciója a kudarcra. Így a feladat után, a résztvevők kaptak egy másik, és megoldható tesztet. Az első feladat után a résztvevők között voltak, akik szomorúak lettek, mások leverten vették tudomásul a kudarcot. Akadtak olyanok, akik nyomasztónak találták a helyzetet, egyesek pedig dühösebbek lettek. A kísérlet számára ők, a dühösek voltak érdekes, hiszen ők a következő feladatnál kitartóbbak voltak. Ez eredményre is vezetett: jobban teljesítettek, mint a többiek. A vizsgálat két dologra világított rá: egyrészt sokszor az váltja ki a haragot, hogy céljaink meghiúsulnak. Másrészt, a harag további kitartó próbálkozásra ösztönöz minket.

Az érzelmekre és a pszichológiai állapotokra, például a célokra, a közelítés vagy távolodás jellemző. Közelítéskor szeretnék kapcsolatba lépni a környezetünkkel és ez arra sarkall minket, hogy a jutalmakra és az ösztönzésekre koncentráljunk. Távolodó vagy megelőző állapotoknál, mint a félelem vagy az undor (pl. csúszó-mászók, szennyeződések) igyekszünk távol tartani magunkat. A megelőző motiváció középpontjában a veszély és a büntetés elkerülése kerül. Mindkét motiváció más és más agyi aktivitást mutat, a dühös agy pedig nagyon hasonlít a közelítő agyra. A dühös agy tehát közelítési törekvéseket vált ki, az emberek pedig felismerik a düh motiváló hatását és előnyt kovácsolnak belőle. Johannes Cassianus szerzetes szerint a harag megvakít. Pedig inkább csak arról van szó, hogy szemellenzőssé tesz. Ez azt jelenti, hogy feldühödött állapotban a jutalomra figyelünk. Ez részben magyarázza, hogy miért tartunk ki nehéz időkben is.

Légy lazább és koncentrálj a lényegre

Mit jelent, hogy restség vagy más néven lustaság? Leginkább testi és lelki inaktivitást és idegenkedést a cselekvéstől. Nem hangzik durván. Még is mitől válhatott főbűnné? Eredetileg nem a restség, hanem a latin acedia szerepelt a listán, ami szellemi tunyaságot, gyengélkedést és elkeseredést jelentett. Ez egy sokkal negatívabb szó volt. Valószínűleg az elkeseredett lelkek erőtlen és tunya testben lakoztak, akik ki voltak téve az ördög mindenféle mesterkedésének, így kinevezték az acedia-t halálos bűnnek. Később valahogy az acedia helyét átvette az ártalmatlan restség. Emellett a protestánsok bevezették a munkaetika fogalmát, ami egyenlőségjelet tett a munka és az üdvözölés közé. Aki dolgozik, üdvözöl, aki rest, nem. Ilyen egyszerű lett ez, és így vált a lustaság szépen lassan gazdasági bűnné, az Isten ellen való vétkezés helyett. Amikor valaki szembeállítja az erényes munkát a vétkes lustasággal, akkor az inaktivitás, a semmittevés bűnné válik.

Pedig a restség nagyon sokféle tevékenységet foglal magába, aminek nagy részét észre sem vesszük. Az alvás, a szunyókálás, az ábrándozás és a valamivel ráérősebb sétatempó mind segíthet nekünk. Azt tudjuk, hogy éber állapotban agyunk jó a lényegkiemelésben. De azt vajon tudtuk-e, hogy még jobban teljesít, miután kialudtuk magunkat? A lényegkiemeléses feldolgozás a kutatások szerint sokkal hatékonyabb volt alvás után, mint alvás előtt.
lustasag_fb.pngEmlékeztek az első bekezdésre? Talán, de nem valószínű, ugyanis olvasás közben óránként kb. 13 %-ban elkalandozunk, ábrándozunk. Aki elábrándozik, valóban nem az adott feladatra koncentrál, és emiatt gyengébb teljesítményt nyújthat, ám ábrándozás közben gyakran sokkal érdekesebb és fontosabb ösvényekre léphet agyunk.

Pásztázásos vizsgálatok során arra jutottak, hogy az ábrándozások tartalma azokat a megküzdési stratégiákat tartalmazza, amelyekkel a problémáinkat oldjuk meg. Ábrándozás közben stresszhelyzetekkel próbálunk megküzdeni. Még nem tudjuk hogyan kezeljük a párkapcsolati problémáinkat, vagy más konfliktusainkat és nehézségeinket, de agyunk pásztázás közben folyton ezen dolgozik. És még egy érdekes tény a lustaság mellett. Tudjuk, hogy ahhoz, hogy valaki szakértővé váljon egy területen kb. 10 ezer órát kell foglalkoznia egy dologgal. Ami kb. napi 3 óra munkát jelent az adott témával 10 éven keresztül. Ennek ellenére a pszichológusok régóta tudják, hogy számos gondolkodási folyamat minden erőfeszítés nélkül zajlik. Gyorsan tudunk benyomásokat szerezni és ítéletet alkotni, amelyek ugyanolyan eredményesek, mint a fáradságos munkával meghozott döntések. Szóval a lustaságból is rengeteget profitálhatunk, ha nem visszük túlzásba, így javasolt a nagyobb lazaság és kevesebb homlokráncolás.

Hasonlítsunk felfelé

Mi az irigység? Rövid definíciója szerint irigység akkor lép fel, amikor az ember nem rendelkezik azzal, amivel a másik igen: magasabb szintű képességgel, teljesítménnyel vagy tulajdonnal. Irigyek vagyunk akkor is, amikor azt kívánjuk, hogy bárcsak a másiknak sem lenne. Viszont utóbbit rosszindulatú irigységnek nevezzük. A szociálpszichológia szerint az irigység alapja a társas összehasonlítás. 1954-ben Leon Fesztinger részletesen kidolgozta ennek a lélektani folyamatát. Az elegáns konklúzió szerint, aki bizonytalan saját képességében és viselkedésében, másokhoz viszonyítja magát. Viszont mindannyian folyamatosan végzünk ilyen összevetéseket: okosabb, magasabb, gazdagabb, intelligensebb, sportosabb-e a másik nálam? Társas összehasonlítás három irányba történhet: felfelé, lefelé vagy oldalirányba.

irigyseg_fb.pngKépzeljük el, hogy első éves egyetemisták vagyunk, a szemeszter első hetében járunk, megannyi kérdéssel az otthonról való elszakadástól kezdve a kollégiumba való beilleszkedésig. Miután elképzeltük, ugorjunk előre az időben: már túl vagyunk az első féléven és kapunk egy új szobatársat. Választhatunk Rebeka és Szilvi között. Rebekáról azt kell tudni, hogy jól beilleszkedett, nagyon jól tanul, rengeteg barátja van és megszokta azt is, hogy távol él az otthonától. Szilvi ezzel szemben nehezen talál barátokat, az órákon nincs sikerélménye, a jegyei nem túl jók és iszonyatos honvágy gyötri. Felmerül a kérdés, hogy melyiket választanánk szobatársunknak? Nem kell válaszolni, de mivel ez egy létező kutatás volt, így vannak eredmények, amely azt mutatta, hogy azok érezték magukat jobban, akik a Rebeka típusú emberekkel hasonlítottak össze magukat. Még pedig amiatt, mert a hangulatjavuláshoz remény is párosult. Az irigylésre méltó sikeres példa azt üzente, hogy ez számukra is elérhető, és ez a remény jó érzést keltett bennük.

Van még két oka, miért támad jó hangulatunk a felfelé viszonyítástól. Az első szerint, ha nálunk sikeresebb emberhez mérjük magunkat, előbb utóbb hozzá hasonlónak fogjuk látni magunkat, így mi is kedvezőbb fényben jelenünk meg. A másik a fogyasztási és anticipációs hasznosság kérdése. Ehhez nézzünk egy példát. Mennyit érne meg nekünk a kedvenc filmcsillagunk csókja? És ,ennyit fizetnénk, ha azt a csókot három nappal később kapnánk meg? Bár a hasznosság szempontjából nincs különbség a kettő között, csók ez is, meg az is, mégis a kutatások azt mutatják, hogy utóbbiért több pénzt adnánk. Ezek szerinte a várásnak anticipációs hasznossága van. Hogy jön ez ide? Úgy, hogy az irigységnél is van bőven anticipációs hasznosság. Az irigykedő ember elképzeli, milyen lenne a vágyott tulajdonság, ez pedig már önmagában elégedettséggel tölti el.

Ha nem lett volna elég az érdekes tényekből, toldjuk meg ezt még azzal, hogy a kutatások szerint az irigyek boldogok, mert okosabbak és kreatívabbak lesznek az irigység hatására. Még is hogy? Úgy, hogy az összehasonlítás információt ad nekünk. Az irigy jó esetben megfigyeli az irigyelt tulajdonságait, vagy az információk alapján megtudja, a másik mit csinál jobban vagy másképp. Végül maga is jobban
teljesít. Az irigység átalakítja az elvárásainkat és másképp látjuk esélyeinket a sikerre. Amikor egy üzleti iskola hallgatói miután egy sikeres felsőbb évfolyamtársukról olvastak, magasabb fizetést jósoltak maguknak, mint amikor egy sikertelen diáktársukról szereztek tudomást. Az is lehetséges, hogy az irigylésre méltó példakép általánosságban is jobban motivál minket a kimagaslóbb teljesítményre.

Viszont a jó tulajdonságok mellett az irigység sokszor tévutakra visz és ha ezt szeretnénk elkerülni, akkor figyelnünk kell arra, hogy kire és mire irigykedünk. Például az almát a körtével nem érdemes összehasonlítani, tehát ha tanárok vagyunk, akkor nem sokat ér számunkra, ha sikeres könyvelők életéről olvasgatunk újságcikkeket. Semmilyen változás nem következik ettől. Tehát irigykedjünk tanárként egy másik tanárra, de az is fontos, hogy elérhetőek legyenek az irigyelt ember eredményei. Így az irigységnél arra jutunk, hogy ha jól irigykedünk, akkor az növeli az önbecsülésünket, és ezáltal valóban könnyebben válunk olyan emberekké, amilyeneké válni szeretnénk.

Folytatjuk a kevélységgel, falánksággal, bujasággal és kapzsisággal.

A legtöbbet használt közléssorompók 2.

Meg akarunk hallgatni másokat, hogy értsük a problémáikat? Ennek ellenére nap mint nap azt tapasztaljuk, a legkevésbé se értjük egymást. Nem halljuk, mit akart a másik, mi a problémája. A nyitómondatok után megakasztjuk a másik mondanivalóját egy-egy közléssorompóval. Legutóbbi posztomban összeszedtem a legtöbbet használt közléssorompók egy részét. Folytatásuk következik. 

csend.jpg

Röviden újra a közléssorompóról: a fogalmat a világ Thomas Gordontól tanulta meg. Azért nevezik így, mert miután elhangzik, a beszélgetés megakad, lelassul. A közléssorompó a másik fél magatartásának az irányítására törekszik. Legtöbbször tudattalanul teszi ezt, de olykor nagyon is tudatosan. Egy olyan verbális gát és kommunikációs megállító tábla, amely megmérgezi az egyik fél mondanivalóját. A válaszok lassítják a problémamegoldást. A közléssorompós válaszokban benne van az üzenetet küldő megváltoztatásának szándéka. Thomas Gordon 12-féle közléssorompót szedett össze. (A közléssorompók példáit Thomas Gordon: VET: Vezetői Eredményesség Tréning című könyvéből vettem.)

Elismerés, egyetértés, karonfogva dicsérettel és hízelgéssel
Bár sokan azt gondolják, hogy a közléssorompó csak negatív lehet, egyáltalán nincs így. Egy pozitív közléssorompó, legyen az elismerés, egyetértés vagy dicséret, ugyanúgy közléssorompó, hisz megakasztja a másik fél gondolatmenetét, érzelemkifejezését és problémafelvetését. Nézzük ezt egy példán keresztül: Ma, a munkahelyemen konfliktusba kerültem a főnökömmel. Elmondtam neki, hogy mi a baj az egyik munkánkkal. Elkezdtem felvetni, hogy lehetne rajta javítani, amikor a főnököm ezeket reagálta:

Rendszerint nagyon jó az ítélőképességed. 
Intelligens ember vagy.
Nagyon sok tehetség van benned.
Komoly karrier csináltál most mégis...
Nem most kezdted a szakmát.
A kisujjadban van.

Címkézünk és megszégyenítünk
A fenti munkahelyi példánál maradva és újra negatív előjelre váltva: Meghallgatás helyett mindig jól jön némi címkézés és megszégyenítés, ha mindenképpen azt szeretnénk, hogy a másik bezáruljon. Miután elmondtam, hogy mi a baj és elkezdtem felvetni, hogy kellene megoldani, a főnökömtől ez a reakció érkezhet érkezhet:

Ravaszul gondolkodsz.
Úgy beszélsz, mint egy mérnök
Most aztán jól elrontottad.

Értelmezés, elemzés, diagnosztizálás
Egy párkapcsolatban könnyen előjöhetnek az ilyenfajta megszólalások. Például: egy ideje már túl sokat dolgozol, és bejelented a párodnak, hogy a közeljövőben is sok időt kell a futó projekteddel töltened. A társad megpróbálná elmondani, hogy mit gondol vagy érez ezzel kapcsolatban, viszont te két-három mondata után ilyesmiket mondasz: 

Azért mondod, mert mérges vagy.
Féltékeny vagy.
Neked tulajdonképpen arra van szükséged, hogy...
Mindig bajod volt a felettesekkel?
Jónak akarsz mutatkozni.
Neked üldözési mániám van.

Biztatás, bagatellizálás és vigasztalás
Sokszor használjuk ezt. Én azt gondolom, hogy ebben a legkevesebb a tudatosság. Legtöbbször hirtelen reakcióként adjuk, amikor például a másik bejelenti, hogy megcsalták, kirúgták, elválnak. Ilyenkor hangzanak el a következők:

Holnap másként érzed majd.
A dolgok jobbra fordulnak..
Hajnal előtt mindig sötét van.
Borúra derű..
Ne aggódj ennyire miatta..
Ez nem is annyira vészes..

Vizsgálódás, kikérdezés és faggatózás
Ennél a közléssorompó fajtánál gondolhatjuk, hogy milyen jó segítő kérdéseket teszünk fel a másiknak, amelyek segítik őt abban, hogy megfogalmazhassa válaszait. Két dolgot fontos szem előtt tartani: valószínűleg tudja, így a kérdések inkább fognak letámadásnak tűnni, ami garantálja a másik fél bezáródását. A másik: a segítő kérdéseknek is van egy technikája, módszertana, helye és ideje. Lehet, hogy ilyen esetekben jobb ezt szakemberekre bízni. Példák a kikérdezésre, faggatózásra:

Miért tetted ezt?
Mióta érzed ezt így?
Mit tettél a megoldás érdekében?
Kértél tanácsot valakitől?
Mikor vetted észre ezt az érzést?
Ki befolyásolt?

Figyelemelvonás, elterelés és tréfálkozás
Hasonló a bagatellizáláshoz és biztatáshoz. Nézzünk egy példát: Ha karon fogjuk a másikat, és azt mondjuk neki, gyere és menjünk csináljunk valamit, akkor sokat segítünk neki abban, hogy kibillentsük az adott a helyzetből. Valószínűleg ott és akkor az egy jó döntés lesz. Viszont, ha szeretnénk azt is, hogy ne csak egy rövid időre lökjük ki a fejéből az aktuális problémát, célszerű ezt is elhagyni. Lehetséges, hogy miután elmondta és megfogalmazta a benne lejátszódó gondolatokat, ő akar elmenni enni egyet, és elfelejteni az egészet. Időigényesebb hallgatni, de hosszabb távon kifizetődőbb. Ezek hangzanak el eltereléskor.

A jóra gondolj!
Próbálj meg nem gondolni rá amíg nem pihentesd ki magad
Menjünk ebédelni és felejtsük el az egészet.
Erről az jut eszembe amikor
Csak gondolod hogy problémáid vannak!

Minden olyan esetben, ahol közléssorompó helyet a figyelmet választjuk, az időigényesebb és nehezebb megoldás mellett voksolunk és lemondunk a másik megváltoztatásának igényéről és óhajáról. Egy közléssorompót adónak tudnia kell, hogy közléssorompója nem elfogadni, inkább megváltoztatni akarja a másikat. Azt is érdemes tudni, hogy egy-egy ilyen sorompó és a hozzá csapódott légkör nagyon hátráltatja a személyiségfejlődést és árt a lelki egészségnek is.

hallgatas.jpgAkkor mi a megoldás?
Úgy tűnik, hogy nem tudunk eredményesen megbirkózni a problémáinkkal, ha attól kell tartanunk, hogy bárki önkényesen változástatásra akar kényszeríteni minket. Ha fenyegetést, elemzést, elégedetlenséget, elnyomást esetleg vizsgáztatás tapasztalunk, bezárunk. Olyan ellenállást vált ki ez bennünk a változással szemben, ami gátolja az önálló megoldásához szükséges önkifejezést.

Mit tehetünk? Ha abban a szerepben vagyunk, hogy nekünk szeretnének elmondani dolgokat, akkor megpróbálunk, hogy nagy levegőt veszünk és csöndben, figyelmesen végighallgatjuk a másikat. A közléssorompó ellentéte az értő figyelem. Az értő figyelem azt jelenti, hogy úgy fordulok oda a másikhoz, hogy közben kizavarom a saját fejemből a mindenféle cikázó gondolatokat, ítéleteket, válaszokat és konkrét megoldási javaslatokat. Lenyelem és megtartom magamnak a fejemben lévőket. Közben azért valahogy visszajelzek, hogy valóban értem, hallom, amit mondd. Ez lehet egy rövid visszajelzés (értem, ühöm, aha) de lehet szavak nélkül is: fejbiccentéssel, szemkontaktussal. Az embernek nincs mindig annyi türelme, ideje és energiája, hogy folyton közléssorompók nélkül kommunikáljunk, de ha azt akarjuk, hogy a másikkal jobb kapcsolatban legyünk, ahhoz az első lépcsőfok a megértés és figyelem útján keresztül vezet.

A legtöbbet használt közléssorompók 1.

Meg akarunk hallgatni másokat, hogy értsük a problémáikat vezetőként, szülőként, társként, barátként? Nyilván igen a válasz. Ennek ellenére nap mint nap belefutunk olyan szituációkba, ahol azt tapasztaljuk a legkevésbé se értjük a másikat. Nem halljuk, hogy mit akart mondani, mi a problémája. Nem tudjuk jól visszajelezni számára, hogy értjük, és halljuk, amit mondd nekünk. Sokszor már az első és második mondatok után megakasztjuk a másik mondanivalóját egy-egy közléssorompóval.

communication-1991850_1920.jpg

Érteni vagy legyőzni akarjuk a másikat? A téma több posztnyi anyagot is magába ölel, így kihasítottam egy szeletet belőle. A viták elején a legtöbbször ott akadunk el, hogy a másik teljes mondanivalóját nem hallgatjuk végig, hanem egy közléssorompót teszünk oda. De mik azok a közléssorompók? A fogalmat a világ Thomas Gordontól tanulta meg. Azért nevezik így, mert miután elhangzik, a beszélgetés megakad, lelassul.

A közléssorompó a másik fél magatartásának az irányítására törekszik. Legtöbbször tudattalanul teszi ezt, de olykor nagyon is tudatosan. Verbális gát, olyan kommunikációs megállító tábla, amely megmérgezi az egyik fél mondanivalóját. A válaszok lassítják a problémamegoldást, vagy akadályozzák a kommunikációt. A közléssorompós válaszokban benne van az üzenetet küldő megváltoztatásának szándéka.

Thomas Gordon 12-féle közléssorompót szedett össze, amelyek három nagy kategóriába sorolhatóak. Az első kategória az ítélkezés. Ítélkező közléssorompó a kritizálás, a címkézés, a diagnosztizálás és az értékelő dicséret. A második kategóriába tartoznak azok a közléssorompók, amelyek megoldásokat közölnek. Ilyen lehet az utasítás, a fenyegetőzés, a moralizálás, a zárt kérdések és a tanácsadás. A harmadik csoportba pedig azok a közléssorompók kerülnek, amelyek a másik aggodalmának megkerülését tűzik ki, leginkább tudat alatt. Ezek az elterelés, a logikai érvelés, és a megnyugtatás.

Ezek után nézzük a közléssorompókat és a hozzájuk tartozó példákat. (A közléssorompók példáit Thomas Gordon: VET: Vezetői Eredményesség Tréning című könyvéből vettem.)

Utasítalak, irányítalak, parancsolok neked
Elkezded mondani, hogy mit szeretnél, mik a terveid, hogyan képzeled el a jövőt. A második mondat után benyomom, hogy szerintem: 

Ezt meg kell tenned! Pl. Jelentkezned még ma arra az állásra. 
Ezt nem teheted! Pl. Ha jelentkezel arra az állásra, akkor sokat kevesebbet leszel itthon, ezt nem teheted velem, velünk.
Elvárom, hogy ezt csináld! Pl. Azért kell jelentkezned erre az állásra, mert itt meg vannak a lehetőségeit arra, hogy fejlődj és kiteljesedj. 
Hagyd abba! Pl. Fejezd be, nem akarok hallani erről az állásváltás dologról.

Figyelmeztetlek és fenyegetlek
Jobb lesz, ha nem teszed, különben…
Jobb, ha meg sem próbálod!
Figyelmeztetlek, ha ezt csinálod… Mindháromra példa: Amennyiben elfogadod ezt az állást, ami ennyi utazással és pluszmunkával jár, akkor komolyan mondom, hogy elköltözöm. És viszem a gyerekeket is. 

Moralizálok, prédikálok és presszionálok
Elkezded mondani egy barátodnak, hogy a párkapcsolatodban milyen nehézségek adódnak. Újra és újra ugyanazon a hülyeségen vesztek össze a pároddal, aminek hatására végeláthatatlan veszekedésbe és vitába fulladtok. Próbálod ezt kifejteni, amikor a harmadik vagy negyedi mondatnál a fogadó fél elkezdi mondani, hogy 

Ezt kellene csinálnod. 
Illene megpróbálnod.
A Te felelősséged ezt megtenni
Kötelességed ezt megtenni
Nagyon szeretném, ha ezt csinálnád
Nyomatékosan kérem, hogy ezt csináld

Tanácsadások és megoldási javaslatok
Valamennyire passzol, hasonlít és következik az előzőből. Nem csak prédikálok és moralizálok, hanem megtoldom egy megoldási javaslattal. Szerintem azt kellene tenned ezeknél a veszekedéseknél, hogy te nem szól közbe, hanem kivárod, amíg a másik elmondja amit akar.

Rábeszélés logikai érvekkel és kioktatás
Ilyenkor csak elmondjuk és rávezetjük a másik embert a ráció elemeivel, hogy szerintünk mi lenne a helyes követendő példa. A diszkrét kioktatás is belefér. 
Tudatában vagy, hogy ha ezt úgy csináljuk, ahogy te mondod, akkor 15 százalékkal eredménytelenebb a csapatunk produktivitása? 
A tények amellett szólnak, hogy semmiképp se változtassunk azon az eljáráson, ahogy korábban végezte a csapat a munkáját.
Engedd meg, hogy elmondjam a tényeket neked, csak a tisztánlátás és a miheztartás véget. Csak hallgass meg.
Itt van a helyes út, ahogy eddig csináltuk, nagyon szerette ezt mindenki, a vevőink is, miért kellene nekünk mindenféle más utakon mennünk, aminek nem is látjuk a végkimenetelét.
A tapasztalat azt mondja nekünk, hogy változtatnunk kell azon, ahogy eddig dolgoztunk. Látjuk, hogy ez nem vezet eredményre.

Ítélkezés, kritizálás, helytelenítés és természetesen hibáztatás
Az a fajta közléssorompó, amikor a másik gondolatait és érzései felett ítéletet mondunk, azokat helytelenítjük és megjegyzéseket teszünk rá. Tesszük ezt legtöbbször csípőből és azonnal tüzelve.

Bután viselkedsz. 
Nem gondolkodsz következetesen.
Nem vagy képben.
Nem jól csináltad.
Nincs igazad.

Folytatás hétfőn.

Ezek a befolyásolás alapelvei

Az emberek szeretnének egymásra hatni. Van, aki csak közvetlen környezetére, mások akár nagy tömegekre is. Hogy miért? Mert a befolyásolási képesség hatalmat jelent. A téma szakértője, Robert B. Cialdini több évtizede kutatja a befolyásolást, és besteller könyvet írt a témában (Hatás, a befolyásolás pszichológiája). Alább bemutatom, hogy Cialdini szerint mely alapelvek mentén működik a befolyásolás.

A kölcsönösség elve
A kölcsönösség elve azt jelenti, hogy mindenkiben él a vágy, hogy viszonozza azt, hogy valakitől kapott valamit. Klasszikus példája ennek amikor az áruházban a promóciós munkatársak ingyen kóstoltatnak a vevőkkel. A kölcsönösség elve itt azt jelenti, hogy mi után ingyen megkóstoltuk az ő termékünket - ettünk egy falatot a sajtból, vagy ittunk egy kortyot az üdítőből - úgy érezzük hogy a kapott kölcsönösséget viszonoznunk kell. Ilyenkor általában vásárolunk a termékből akkor is, ha előtte nem terveztük ezt.

kolcsonosseg.jpg

A hiány elve
A hiány elve azt jelenti, hogy vágyunk azokra a dolgokra, amelyekből kevés van, vagy amelyek nem mindig elérhetőek. Ennek a klasszikus esete, amikor a TV-ről kiderül, hogy csak ma kapható ennyiért, vagy a bézs színű kanapéból ez az utolsó darab. Ilyenkor azt érezzük, hogy szükségünk van rá és meg kell vásárolnunk.
A marketingtörténet egyik klasszikusa húzása volt, amikor a Red Bull piacra dobásakor mesterséges hiányt gerjesztettek: exkluzív és hírességek által látogatott New-York-i és Los Angeles-i klubokban a pincérek a pult alól adták a hírességeknek az új energiaitalt. Így generálva jóval nagyobb keresletet önmaguknak.

A következetesség elve
A következetesség elve azt jelenti, hogy megpróbálunk igazodni ahhoz, amit korábban mondtunk vagy tettünk, főleg nyilvánosan történt. A korábban tett ígéretünknek vagy elköteleződésünknek a funkciója, hogy megpróbáljunk összhangban lenni és cselekedni önmagunkkal. Sokszor ezért javasolják, hogy nyilvánosan ígérjük meg, hogy idén tényleg megtanulunk angolul, vagy nagyobb közönség előtt vállaljuk föl terveinket, mutassunk be munkáinkat. Vagy csak szimplán és gyakran beszéljünk lehetséges vagy jövőbeni terveinkről és ötleteinkről. Már maga a tény, hogy kimondjuk mások előtt befolyásol minket, és segíti, hogy elköteleződjünk korábban tett ígéreteink mellett a következetesség elve szerint.

A társadalmi bizonyíték elve
A társadalmi bizonyíték elve azt jelenti, hogy aszerint döntjük el, hogy mit tegyünk, vagy mi helyes, hogy más, hozzánk hasonló emberek mit tartanak helyesnek és jónak. A kutatások és kísérletek azt bizonyítják, hogy ha egy szállodai szobában egy táblán arra kérnek bennünket, hogy takarékoskodjunk a törölközőkkel, akkor az elér egy bizonyos hatást, de nem eleget. Viszont, ha a táblán azt is hozzáteszik, hogy ebben a hotelben a vendégek és a korábbi vendégek legtöbbje is így tett, akkor jelentősen nagyobb százalékban fogadunk szót és cselekszünk hasonlóan.

torulkozo.jpg

A vonzalom elve
A vonzalom elve azt jelenti, hogy arra hallgatunk, akit szeretünk. Tovább menve: minél jobban kedvelünk valakit, vagy minél jobban szeretünk valakit, annál inkább igent akarunk mondani neki. Erre szokták mondani, hogy az üzleti életben semmi sem kifizetődőbb annál, mint az, hogy akiknek el szeretnénk adni vagy akikel üzletet szeretnénk kötni, azokat igazán kedveljük.

A tekintély elve
A tekintély elve azt jelenti, hogy döntéseinknél figyelembe vesszük, hogy a számunkra tekintélyszemélyek mit gondolnak az adott kérdésről. Az ő véleményük, legyenek szakértők, véleményvezérek, tanárok, politikusok, sportolók, színészek, írók, mesteremberek, mérnökök vagy vallási vezetők döntően befolyásolnak minket is. Erre a legklasszikusabb példa Stanley Milgram engedelmességi kísérlete, ahol a kísérleti alanyoknak segédkezniük kellett a professzornak, miközben egy harmadik ember végzett feladatokat. A hibákért büntetés, egyre nagyobb áramütés járt, amit a kísérleti alanyok húztak meg. Sokan inkább engedelmeskedtek és egymás után húzták meg a kart, adva ezáltal egyre nagyobb (placebo) áramot az áldozatnak, mintsem szembementek volna a tekintélyszemély döntésével. 

6 gondolkodási hiba, amibe már mindannyian beleestünk

A gondolkodási hibákban az a közös, hogy mindenkivel megtörténik. Nem veszik figyelembe a nemünket, a korunkat vagy a státuszunkat. Fiatalt és topmenedzsert épp úgy érint, mint öreget és tapasztalt szakembert, a raktárostól, az orvoson át az amerikai elnökig. Rolf Dobelli egy olvasmányos és szórakoztató könyvben szed össze több mint 50 gondolkodási hibát. Ebből szedtem össze az én kedvenceimet, amelyekbe a legtöbbször belefutunk a munkánkban és a kapcsolatainkban.  
brain-962588_1920.jpg
Kontrollillúzió
A kaszinókban a legtöbb ember óvatosan dob a dobókockákkal, amikor azt szeretné, hogy kis szám legyen a végeredmény, nagy lendülettel pedig, amikor magasabb számra pályázik. Autóban, anyósülésen ülve, a vezető egy veszélyesebb szituációjakor, mi is nyomjuk jobb lábunkkal a nem létező fékpedált. Ezeket nevezzük kontrollillúziónak. A kontrollillúzió egy olyan tévedés, amiben azt gondoljuk, hogy valamit, ami fölött objektíven nézve nincs hatalmunk, ellenőrizni vagy befolyásolni tudunk.

Ha beteszünk embereket két terembe, amik csak abban különböznek egymástól, hogy az egyikben van pánikgomb - és ezekben a termekben folyamatosan növeljük a hangerőt, mert a hang által kiváltott fájdalomérzetet vizsgáljuk - akkor arra az eredményre juthatunk, hogy az emberek jelentősen nagyobb fájdalmat viselnek el ott, ahol van pánikgomb. Pedig a csavar itt jön: a pánikgomb fals. Ahogy sok országban a gyalogosátkelőn a jelző gomb, vagy a liftben az "ajtó ki" és "ajtó be" gomb is. Placebogombok, apró kontrollillúziók.
kontroll.jpg
Adódik a kérdés: uraljuk-e életünket? Valószínűleg nem annyira és nem úgy, mint ahogy gondoljuk. Ezért a kontrollillúziónál két dolgot fontos megjegyezni: az egyik, hogy fontosak: olvasson az ember gulág vagy holokauszt túlélőktől feljegyzéseket. Pusztán annak tudata, hogy némiképp befolyásolhatják a saját sorsunkat, segített nekik napról-napra túlélni. A másik pedig, hogy próbáljunk meg eldönteni, hogy mi az pár dolog, amit valójában uralhatunk. Összpontosítsunk azokra, a többit engedjük el. 

Alapvető attribuciós hiba
Egy férfi megy az utcán, szeles időben. Mellette elhalad egy nő, akinek a kezében lévő irattartóból kicsúszik egy halom papír a földre. A férfi ránéz a nőre és a papírokra, majd hirtelen tovább megy. Mi történt? Miért nem állt meg, hogy segítsen? Sokkal többször gondolunk arra, hogy a férfinek a személyisége, stílusa, befelé fordulása, netán nemtörődömsége a kulcs a kérdés megfejtéséhez. Amennyiben mi is erre gondolnánk, beleesnénk abba a gondolkodási hiába, amit alapvető attribúciós hibának neveznek. Eszerint, ha magyarázatot kell adni valamire, akkor rendszerint túlbecsüljük a személyek befolyását és alulbecsüljük a külső körülmények hatását. Példánál maradva: Arra kevésbé gondolunk, hogy a férfi sietett, mert épp késésben volt egy tárgyalásról. 

Az alapvető attribúciós hiba ellen jó, ha ellenőrző pontokat építünk ki a saját előítéletünk kiszűrésére. Ha munkánk során számos döntést kell hoznunk arról, hogy az emberek vajon mit miért tesznek, érdemes a döntések előtt megkérdezni magunktól, nem esünk e megint az attribúciós hibába?

Énvédő torzitás
Ha egy cég kitűnő évet zár, az a cégvezető érdeme. Ha viszont rossz évet, akkor a túl erős euró, a kormányzat, a kínaiak, az amerikaiak, vagy a visszafogott fogyasztói hangulat áll a háttérben. Egy személyiségteszt kitöltőit véletlenszerűen jó és rossz jegyekkel értékeltek. Akik jó jegyeket kaptak, a tesztet megbízhatónak értékelték, akik rossz jegyet kaptak, a tesztet megbízhatatlannak gondolták. Röviden: a sikereket mi érjük el, a kudarcokat a körülmények és a külső tényezők a felelősek. Mi történik ilyenkor? Énvédő torzítás.

A párkapcsolatokban és házasságokban mind a férfiak, mind a nők úgy ítélik meg, hogy több mint 50 százalékban nekik köszönhető, hogy a kapcsolat működik. Mi az oka? Miért érzünk így? Sok magyarázat született, a legkézenfekvőbb: mert jó érzés. És a kár, amit okozunk magunknak, a legtöbb esetben kordában tartható. Ha ez nem így volna, az evolúció az elmúlt százezer évben már régen eltüntette volna ezt a gondolkodási hibát. Ennek ellenére az énvédő torzítások elég könnyen torkollnak katasztrófákhoz. 
envedo.jpg
Mit lehet tenni az énvédő torzítással szemben? Mondják, hogy ha ez embernek vannak olyan barátaik, akik kendőzetlenül a szemükbe mondja az igazságot, akkor az nagy szerencse. És azt is, ha nincs barátunk, akkor biztos, hogy van legalább egy személyes ellenségünk. A módszer szerint át kéne lépni a saját árnyékunkat, meg kéne hívni az ellenségünket egy kávéra, és elmondatni vele őszintén a véleményét, magunkról. (Én ezt még sose próbáltam, ezért nem is javaslom. Szerintem a legtöbbünknek van egy barátja. Ha nincs, inkább érdemes szerezni egyet, az énvédő torzításon kívül is vannak előnyei. Ha valaki már kávézott az ellenségével úgy, hogy a téma ő volt, írja meg nekem a tapasztalatait.)

Csoportgondolkodás
Előfordult már veled, hogy egy megbeszélésen megtartottad magadnak a véleményed? Gondolom. Amikor egy csoportban mindenki magában tartja a kételyeit, hogy tartsa magát egy vélt egyetértéshez, akkor csoportgondolkodásról beszélhetünk. Ilyenkor történik, hogy intelligens emberek ostoba döntéseket hoznak, amelyeket normális körülmények között a csoport egyes tagjai elutasítottak volna. Klasszikus példa Swissair 2001-es összeomlása, amikor az akkori cégvezető körül összegyűlt lelkes tanácsadók - az elmúlt időszak sikerein felbuzdulva - olyan erős konszenzusra jutottak, hogy a magas kockázatú terjeszkedési stratégia terve kapcsán senki nem mert hangot adni kételyeinek. Hasonlóan klasszikus csoportgondolkodási fiaskó Kennedy disznó-öbölbeli inváziója. És a sort a végtelenségig lehetne folytatni.

Irving James pszichológiaprofesszor számos, kudarccal végződő vállalkozást tanulmányozott. A következő közös vonásokat találta: egy elkötelezett csoport tagjai a csapatszellem jegyében különféle illúziókat táplálnak, aminek nincsenek is tudatában. Ilyen a sérthetetlenségükbe vetett hit: ha a vezérünk/vezetőnk és a csapatunk meg van győződve róla, hogy a terv, a stratégia működik, akkor a szerencse is a mi oldalunkon fog állni. A másik tévedés: az egyetértés illúziója. Ha a többiek mind azonos véleményen vannak, akkor az én eltérő véleményem lesz a téves. Lássuk be, senki nem akar ünneprontó lenni, aki megbontja az egységet, és hát végül is boldogok vagyunk, hogy egy csoporthoz tartozunk.

Mi a tanulság? Ha egy elkötelezett csoport tagjai vagyunk, amelyben mindenki, mindenben egyetért, akkor se hallgassuk el a különvéleményünket, még ha nem is hallják szívesen. Kérdezzünk rá a ki nem mondott kételyekre. Ha mi vezetjük a csoportot, akkor tegyünk meg valakit az ördög ügyvédjének. Nem lesz a csapat kedvence, de ő lehet a legfontosabb tagja.

Cselekvés iránti elfogultság
A tizenegyest rúgó focisták harmadrészt a kapu közepébe, harmadrészt balra, harmadrészt pedig jobbra lőnek a statisztikák szerint. Ennek ellenére a kapusok nagyjából fele-fele arányban vetődnek jobbra és balra. Elég ritkán maradnak középen, holott kb 33 százalék az esély, hogy oda érkezik a labda. Miért? A válasz ismét egy gondolkodási hibában keresendő, amit úgy neveznek, hogy cselekvés iránti elfogultság. Magyarul: tenni akarunk valamit, még akkor is, ha nincs értelme. A cselekvés iránti elfogultság főleg akkor jelentkezik, amikor egy helyzet új vagy bizonytalan. 

kapus.jpg
Jó példa erre a friss tőzsdéző vagy az újonc rendőr. Előbbi hiperaktivitást mutat, utóbbi sokkal többször avatkozik közbe, mint idősebb és rutinosabb kollégái. Mindez amiatt, mert a társadalom többre értékeli az ész nélküli cselekvést az értelmes kivárásnál.

A cselekvés iránti elfogultságot az evolúciós pszichológiával magyarázzák. Eszerint kifizetődőbb volt futni és cselekedni, mint kivárni és gondolkodni. A mai világ (szerencsés esetben) inkább díjazza az aktivitással szemben a világos gondolkodást, de nehezünkre esik átállni. Ennek a gondolkodási hibának az a tanulsága, hogy ha a helyzet nem világos, akkor várjunk ki, fogjuk vissza magunkat. Mert sokszor túl gyorsan és túl sokszor cselekszünk.

Holdudvarhatás
A kedvenc gondolkodási hibám a holdudvarhatás. A holdudvarhatás azt jelenti, hogy egyetlen szempont, tény vagy tulajdonság miatt automatikusan következtetünk olyan dolgokra is, amelyekre maximum feltételezéseink lehetnek.

Példát nézve a személy egyetlen tulajdonsága: szépsége, státusza, életkora olyan erős pozitív vagy negatív benyomást kelt bennünk, hogy "túlragyog" minden mást és torzítja az összhatást. Emiatt van, hogy a magasabbakról azt gondoljuk, hogy okosabbak, vagy hogy a szép emberek jobb karriert futnak be, mivel őket a szépségük miatt kedvesebbnek, okosabbnak és becsületesebbnek is gondolják. 
holduvdvar.jpg
A holdudvarhatás teljesen elhomályosítja a látásunkat, pozitív vetülete pedig a szerelem: teljesen oda vagyunk a másikért, ezért annak csak a jó tulajdonságait látjuk, azt is felnagyítva. A szerelmet kivéve, figyeljünk a holdudvarhatásra. A világklasszis komolyzenei zenekarok például függöny mögött játszatják a tagjelölteket, ezzel kerülve el, hogy figyelembe vegyék a jelentkező nemét, korát, kinézetét és származását.

Hogyan hozd ki magadból a legtöbbet?

Volt már úgy, hogy amiatt nem vágtál bele valamibe, mert túlságosan a tökéletességre törekedtél? Vagy túlságosan elmerültél a részletekben és kifolyt a kezedből az idő? Komoly fejtörést okoz, hogy sokszor túlságosan tökéletességre törekszünk, emiatt képtelenek vagyunk kihozni magunkból a legtöbbet. Hogyan engedhetjük el a tökéletességet, hogyan válhatunk gyakorlatiasabbá? Erre keresem a választ.

(Fontos előzetes megjegyezés: Az engedd el a tökéletességet és a ne légy perfekcionista jelszava nem egyenlő "a jó lesz az úgy" mentalitással. Ez az írás azoknak szól, akik nagyon jó minőségű munkát adnak ki a kezükből, és emellett igyekeznek elkerülni a perfekcionizmus csapdáit.) 

perfekcionista_2.jpg

Légy gyakorlatias
A "perfekcionista" és a "pragmatisa" példáján keresztül érdemes megnézni, hogy az alkotás/ munka/ feladat/ projekt egyes szakaszaiban milyen veszélyek leselkednek ránk, mikre érdemes odafigyelni, miket kell elkerülni. Az alkotás/ munka/ feladat/ projekt fázisait három részre bontottam és azt mutatom be, hogy mi fut a túlságosan tökéletességre törekvők és gyakorlatias gondolkodásúak fejében. Azt is fontos megjegyezni, hogy a példában szereplő típusok egy skála két végpontját képezik. Szélsőséges, steril példák, szemléltetésre szolgálnak. Nyilván nem tudunk folyton gyakorlatiasak lenni és elengedni a tökéletességre való törekvésünket, de nem mindegy, hogy néha belecsúszunk ebbe vagy ezen séma alapján dolgozunk.

Amikor már a munka elején leragadunk
A túlságosan tökéletességre törekvő ilyenkor azt mondja, hogy képtelen hozzáfogni addig az új alkotáshoz/ munkához/ feladathoz/ projekthez, amíg nem jön el az ideális pillanat. Vagy nem érez erős motivációt addig, amíg az ideális terv nem születik meg a fejében. A két gondolatmenet jellemzően azt jelenti, hogy az ilyen típusú személy jó darabig nem csinál semmit, miközben belül szörnyű bűntudatot érez a folytonos halogatás miatt. Mindez történik addig, amíg nem marad más választása - jellemzően elfogy az idő - mint hogy neki fogjon a munkának. Az elején elvesztegetett idő rákényszeríti, hogy eszeveszett tempóban dolgozzon, miközben frusztrálttá válik az ilyen típusú ember. A végén pedig nem tudja eldönteni, hogy vajon sokkal jobb munkát tudott volna végezni, ha hamarabb elkezdi.

Ezzel szemben az, aki a pragmatista/ gyakorlatias nézőpontot tett magáévá, tudja, hogy sosem jön el az ideális idő arra, hogy valamibe belefogjon, ezért felszabadít egy kis időt, hogy elkezdhessen az alkotás/ munka/ feladat/ projekt egy részén dolgozni. Mikor eljön ez az idő, függetlenül attól, hogy van-e kedve dolgozni vagy nincs, nekiáll és elvégzi, amit tud. A kezdeti belelendülés után eldönti, hogy mikor folytatja. Emellett elfogadja, hogy a munka kezdeti szakasza meglehetősen kialakulatlan és a projekt sokkal több időt vesz igénybe, mint előre tervezte. Ráadásul jóval bonyolultabb lesz, mint ahogy előre számítani lehetett rá. De ez nem gond, mert van idő az alkalmazkodásra és a tervek kiigazítására. Ahogy látjuk már egy alkotás/ munka/ feladat/ projekt elején két különböző megközelítéssel indít a két szemléletmódú ember, ami erősen kihat a későbbiekre is.

Amikor menet közben veszünk el
Ahogy haladunk előre az időben, a perfekcionista megközelítésű ember az alkotás/ munka/ feladat/ projekt egyes részleteivel megszállottan foglalkozik, akkor is, ha ezt senki nem veszi észre. A lépéseket, állomásokat újra és újra átértékeli és átdolgozza, ahelyett hogy összedobna egy tökéletlen első változatot.

Kimerítően utána jár egy részfeladatnak, a munkához köthető kutatást/ inspirálódást/ piac vagy termékfelmérést a lehető legalaposabban végzi el, még akkor is, ha nincs szüksége az összes információra. Ez azzal jár, mint az a feladat elején: rengeteg időt fordít valamire, anélkül hogy kézzel fogható eredménye lenne. Ennél még rosszabb, hogy ez nem tükrözi a valós erőfeszítéseket. Egy ilyen kutatással/ inspirálódással/ részfeladattal eltöltött idő végül azt eredményezheti, hogy a sok információtól teljesen összezavarodunk és nem tudunk a lényegre koncentrálni.

A másik láthatatlan, de a későbbiekben súlyos következmény, hogy a projekt elő részét gyakran túlhajtjuk, tömérdek időt és energiát fordítunk a részletekre, emiatt a későbbiekben szinte alig tudunk a mélyre hatolni. Egyre inkább úgy érezzük, hogy kifutunk az időből, elfáradtunk, holott a munka java még előttünk hátra van.

tulhajszolt.jpg

A pragmatista megközelítésű eközben kitűzte érdemi céljait és tisztázta a teljesítésükhöz vezető út lépéseit. Megnézte, hogy mennyi idő áll rendelkezésére mostantól a határidőig.  (Időn a hetek számát és a projektre fordítható munkaórákat értem.) Az egyes lépésekhez hozzárendelte azt a tervezett időtartamot, ami a kivitelezéshez minimálisan szükséges. A munka során pedig mindent elkövet, hogy lépést tartson a felállított ütemtervvel és emellett nem téveszti szem elől, hogy elég jó munkát végezzen. Munka közben pedig megengedni magának gondolatban, hogy ha marad ideje, akkor valamelyik részfeladathoz visszatér.

A visszajelzéstől való félelem
A munka harmadik és végső szakaszában is jelentkeznek jelentős különbségek. Az elkészült alkotás/ munka/ feladat/ projekt első bemutatása után a perfekcionista megközelítésű teljes kudarcként éli meg, ha rámutatnak egy hibára. A más vélemény, észrevétel, megemlítés mind olyan érzést vált ki benne, hogy megkérdőjelezték szakértelmét. A perfekcionista ennek megfelelően nehezen visel el bármit a rendkívül pozitív méltatáson kívül. (Ennek háttere messzebbre vezetne, ennek a bejegyzésnek nem célja ezt vizsgálni.)

Ezzel szemben a pragmatista megközelítésű nagyra értékeli a visszajelzéseket, mert segítik a munka minősítéségének javításában és finomításában. Pragmatistaként megtehetjük, hogy egyetértünk vele vagy nem, valamint eldönthetjük, hogy kívánunk-e rájuk válaszolni. Viszont, ha elzárkózunk mások meglátásaitól, fontos dolgokról maradunk le. Olyanokról, amelyek jóval előrébb vihetik az adott alkotást/ munkát/feladatot/projektet.

(Az írás elkészítéséhez Glei. K. Joceelyn, Tartsuk kézben hétköznapjainkat! című könyvének ide vonatkozó részeit használtam fel.)

 

 

Napi rutin, fókusz és ötleteink megvalósítása

7 mítosz az introvertáltakról

Van egy jó adag mítosz az introvertáltakról. Csokorba szedtem a hét legkedveltebbet.
introvertalt.jpg

Az introvertáltak szégyenlősek és félénkek.
Bill Gates? Na, látod. A szégyenlősség azt jelenti, hogy valaki egy társas helyzetben fél attól, hogy mások hogyan ítélik meg. Az introvertált viszont nem fél, egyszerűen csak nem akar annyi időt tölteni ezekben a társas helyzetekben.

Az introvertáltak betegek.
Ez nagyrészt genetikailag vele született személyiségjegy, ami nagyjából 40-50% százalékban felelős ezért, amilyenek vagyunk. Ehhez hozzájön még a nagyjából 20% szocializáció.

Az introvertáltak antiszociálisak.
Az introvertáltak is szeretnek emberek társaságában lenni, csak kicsit másképp, mint az extrovertáltak. Legjobban kiscsoportban töltik a társas idő legnagyobb részét. És nagyon élvezik.

Az introvertáltak depressziósak.
A legtöbb extrovertált szemüvegen keresztül az egyedüllét egyenlő a magánnyal és szomorúsággal, ennek megfelelően egy extrovertált nagyon nehezen fogja megérteni, hogy egy introvertált hogyan képes órákat egyedül tölteni, úgyhogy se nem szomorú, se nem magányos.

Az introvertáltak alkalmatlanok a sikerre és rossz vezetők.
Warren Buffett, J. K. Rowling, Eleanor Roosevelt, Rosa Parks, Albert Einstein, Abraham Lincoln és Mahatma Gandhi mind introvertáltak voltak, szóval hátrább az agarakkal. Szokás a 2008-as gazdasági válságot az extrovertáltak nyakába varrni, mert harsányak, vakmerőek, sokkal kockázatvállalóbbak és felelőtlenebbek, mint az introk. De mivel nem szeretnék introvertált propagandát csinálni, ezért próbálok igazságos lenni a kérdésben: békeidőben sokkal jobbak, mint az extrovertáltak.

Az introvertáltak azért nem beszélnek, mert nincs miről.
Az introvertáltakat kevésbé érdeklik az időjárás, vagy a hol voltál nyaralni kérdése, helyette szívesebben kérdezi meg, hogy mi nem működött jobban stb. Tehát az általános kérdések helyett sokkal inkább érdeklik őket a mélyebb összefüggések.

Az introvertáltak unatkoznak társaságban és amúgy is unalmas emberek.
Nem unatkoznak, figyelnek, de tény, hogy sokkal többet vannak a saját fejükben, és kevesebbet foglalkoznak a külvilággal. Nem unalmasak, egyszerűen mások érdeklik őket, mint az extrovertáltakat. Ennyi.

Érdemes félretenni az előítéleteinket és átsétálni a másik térfélre. Az introvertáltaknak is. És amíg ez megtörténik, addig az ambivertáltak csak egy kávét kérnek. Jó felfedezést.

(Az írás elkészítéséhez Susan Cain: Csend című könyvét használtam fel.)

3 percben az időfelhasználásról

Az Így használd fel jól az időd írásomra több olyan észrevételt kaptam, hogy túl hosszú, nehézkes és kimerítő egy hajtós nap után. Figyelve a visszajelzésekre, készítettem a posztból egy rövidített, a reggeli kávé melletti gyors útmutatót.

blogging-336376_1920.jpg

Mi a problémánk? – A mit kérdése
Hiányzik az életünkből egy működő rendszer, amely hatékonyabbá tenne minket és a munkánkat. David Allen kitalált erre egy módszert 30 éve, ez a GTD (Getting things done)

Miért frusztrálnak minket a dolgok? – A miért kérdése 
Mert nem tisztáztuk pontosan, hogy mit szeretnénk elérni. Mert nem döntöttük el, hogy mi a következő lépés a kívánt eredmény eléréséhez. És mert nem készítettünk emlékeztetőket a következő lépésről egy megbízható rendszerben.

Így kellene csinálni – A hogyanok
A munkafolyamat-irányításnak van öt egyszerű lépése:
1. Rögzítés -> Gyűjtsd össze és írd le mindazt, ami foglalkoztat.
2. Tisztázás -> Minden leírt feladat kapcsán kérdezd meg a következőt magadtól: Van-e vele teendő? Ha nincs, akkor vagy a kukába megy, vagy elteszed egy tároló mappába, vagy referenciaként. Ha igen, akkor meg kell határoznod a következő lépést vele kapcsolatban.
3. Rendszerezés -> Ez a lépés azt jelenti, hogy sok különböző listát készítünk a következő lépésekről. Az alapcsomag 3-4 lista. Létrehozunk egy projektlistát, egy következő tennivalók listáját, egy választ várok listát.
4. Reflektálás -> Semmit nem ér a rendszer, ha nem tartjuk karban, kell a heti áttekintés: csinálj magadnak időt péntek kora délután és nézz át mindent.
5. Cselekvés -> Amint megvagy ezekkel, kezdj el cselekedni. Vedd figyelembe ezeket: hol vagy, mennyi időd és energiád van? Ezek alapján nézd meg az aktuális listát és használd fel jól az időd.

A munkafolyamat-ábra
A GTD módszer egy egyszerű munkafolyamat-ábrával dolgozik. Eszerint minden leírt dolog belekerül a gyűjtőkosárba vagy más néven bejövő irattartóba. Ezután kérdezzük meg magunktól, hogy mi is az a dolog, ami elénk került. Mi is ez egyáltalán?

gtd_folyamatabra_2.jpg

(Kép forrása: David Allen, Intézz el mindent című könyvéből)

Ha ez meg van, kérdezzük meg magunkat, hogy van-e ezzel valami konkrét tennivalónk? Amennyiben nincs, 3 út áll előttünk:

- kukába dobjuk.
- betesszük egy tárolandó mappába, ami azt jelenti, hogy megtartjuk az anyagot, hogy később átnézhessük.
- betesszük egy referenciamappába, itt pedig kereshető lesz később.

Nézzük meg, hogy mi van, ha van vele konkrét tennivalónk:
Meg kell fogalmaznunk a következő lépést. Ha ez a konkrét következő lépés két percnél kevesebb időt vesz igénybe, akkor végezzük el.
Ha ez a feladat két percnél több időt vesz igénybe, akkor vizsgáljuk meg, hogy egyáltalán nekünk kell-e elvégezni? Ha nem, akkor delegáljuk. Miután ledelegáltuk a feladatot, feladatleírással és dátummal kerüljön fel a "várok rá" listára.
Ha nem tudjuk delegálni, akkor nekünk kell elvégeznünk.Itt két út áll előttünk. Vagy beírjuk a naptárba és elhalasztjuk egy adott időpontra, vagy pedig felírjuk a következő tennivalók listájára és megcsináljuk, amint tudjuk.

Mire lesz ehhez szükségünk? – Listák és azonnal bevethető trükkök:
Projektlista:
Minden olyan feladat, ami többől lépésből áll és egy éven belül elkészül, azt projektnek számít. Az összes projektünket fel kell vinni egy listára, hogy egyben lássuk őket. És utána mindegyikhez hozzá kell rendelni a konkrét következő lépést.

Következő tennivalók listája:
Azok kerülnek erre a listára, amelyek több időt igényelnek 2 percnél és nem delegálhatjuk őket: nekünk kell elvégeznünk, amint tudjuk.

"Választ várok" lista:
Minden feladat, amit más csinál, és nekünk várnunk kell rá, kerüljön fel a "választ várok" listára. Írjuk még mellé, hogy kinek adtuk ki a feladatot és mikor. 

Határidőnapló:
A határidőnaplóba vagy naptárba csak a dátumhoz köthető, adott napon elvégzendő dolgok kerüljenek, például: szerdán 3 órakor megbeszélés Istvánnal. A naptár a legfontosabb lista, mert meghatározza a stabil pontokat, e köré szervezzük a napunkat.

Kétperces szabály:
Ami 2 percnél kevesebb időt vesz el az életünkből, azt nyomban gondolkodás nélkül el kell végezni és meg kell csinálni.

A következő lépés meghatározása:
Az összes feladatot lebontani az utolsó konkrét lépésig. Ha vacsorát szervezünk, akkor a következő lépés, hogy kitűzzük a dátumot. Ha meg van, a következő lépés, hogy asztalt foglaljunk. És így tovább.

Heti áttekintés:
Csinálj magadnak időt hetente egyszer és nézz át mindent. Minden héten.

Összefoglalva: ürítsünk ki minden a fejünkből és írjuk le. Emellett használjuk David Allen munkafolyamat-ábráját és a listáinkat (következő tennivalók listája a konkrét következő lépésekkel, egy választ várok listánk és egy projektlistánk) valamint a meghatározott elvek mentén működő határidőnaplónkat. Ehhez hozzájönnek még az apró trükkök (2 perces szabály és heti áttekintés). Ezzel már el lehet indulni.


Ha tetszett az írás és szeretnéd, hogy mások is könnyebben boldoguljanak az időhatékonysággal, oszd meg a cikket és lájkold a Pszichológia Light facebook oldalát.

Így használd fel jól az időd

Túl sok a feladatunk, nincs elég időnk arra, hogy mindennel végezzünk. Ráadásul a mai munkavégzésünknek nincsenek egyértelmű határai. Mondják, hogy hiányzik a munkakultúránkból egy szokásokkal és eszközökkel működő rendszer, ami hatékonyabbá tenné a munkánkat, emiatt meg frusztráltak vagyunk, folyton elhavazunk és nem látjuk a sorok végét. Emiatt az összképet sem. Nézzük meg, hogy használjuk fel jól az időnket, főleg a karácsonyi, év végi rohanásban. Kalauzol: David Allen. 

mistake-876597_1920.jpg
Mi a problémánk? – A mit kérdése
 
„A tudásmunka kultúránkból hiányzik egy koherens szokásokkal és eszközökkel működő rendszer, amely hatékonyabbá tehetné a munkánkat, melynek révén jobban látnánk az összképet és a legkisebb nyitott részleteket. Amellyel a prioritásokat több, különböző szinten tudnánk kezelni, és ami segítené, hogy fenntartsuk irányításunkat a napi több száz új inger felett” – mondja David Allen, aki lassan 30 éve kutatja, alkalmazza és tanítja időfelhasználással foglalkozó módszerét, a GTD-t (Gettings Things Done). 

Miért frusztrálnak minket a dolgok? – A miért kérdése 
Mert nem tisztáztuk pontosan, hogy mit szeretnénk elérni velük. Mert nem döntöttük el, hogy mi a következő lépés a kívánt eredmény eléréséhez, és mert nem készítettünk emlékeztetőket a kívánt végeredményre és a következő lépésre vonatkozóan egy számunkra megbízható rendszerben. 

Mire kéne rávennünk magunkat, hogy ne frusztráljanak minket a dolgok? – A kiindulópont 
Három dologra. 
1. Gyűjtsük össze mindazokat a tennivalókat, amelyeket potenciálisan el kell végeznünk most vagy a közlejövőben. 
2. Szoktassuk rá magunkat arra, hogy minden "inputról", amelyet beengedünk az életünkbe, azonnali döntés hozzunk, és ezáltal tisztázzuk magunkban a következő lépések bevethető listáját, amelynek alapján adott pillanatban végrehajthatunk vagy átértékelhetünk valamit. 
3. Mindezt állandóan felügyeljük és koordináljuk, hogy mielőbb felismerjük: magunkkal és másokkal szemben is mindig különböző szintű kötelezettségeink vannak. 

igromania-1894847_1920.jpg
David Allen módszerének alapelveként a kötelezettségvállalások hatékony kezelését és a kötelezettségvállalások menedzselésének alapvető követelményeit állította fel. Szerencsére ezen kívül meghagyja nekünk a szabadságot, hogy hagyatkozzunk saját ösztönös megérzéseinkre. Ha valami ott motoszkál a fejünkben, elménk nem tisztulhat meg. Ezért minden, amit bármilyen módon befejezetlennek ítélünk meg, tegyük az elménken kívüli, megbízható – "gyűjtőkosárnak" nevezett – rendszerbe, amely rendszerhez visszatérhetünk, tartalmát bármikor átnézhetjük. Ezután tisztáznunk kell, hogy pontosan mik is a feladataink, mi mindent kell tennünk ahhoz, hogy közelebb jussunk a teljesítésükhöz. Az így megfogalmazott teendőinket olyan emlékeztetőkbe kell rendszereznünk, amelyeket időről-időre át is olvasunk. 

Így kellene csinálni – A hogyanok 
A munkafolyamat-irányításnak van öt egyszerű lépése, ami szerint (1) rögzítsük, írjunk le mindent, ami megragadja a figyelmünket. Ezután (2) tisztázzuk, hogy az egyes leírt elemek, mit jelentenek, és mit kezdjünk vele. Ezután (3) rendszerezzük az eredményeket, hogy lássuk a lehetőségeinket, amelyekre (4) reflektáljunk, és az ennek alapján hozott döntéseink alapján (5) cselekedjünk. 

Mit is jelent ez a gyakorlatban? 
1. Rögzítés -> Gyűjtsd össze és írd le mindazt, ami foglalkoztat. 
2. Tisztázás -> Minden leírt feladat kapcsán kérdezd meg a következőt magadtól: Van-e vele teendő? Ha nincs, akkor vagy a kukába megy, vagy elteszed egy tároló mappába, vagy referenciaként. Ha igen, akkor meg kell határoznod a következő lépést vele kapcsolatban. 
3. Rendszerezés -> Ez a lépés azt jelenti, hogy sok különböző listát készítünk a következő lépésekről. Létrehozunk egy projektlistát, egy következő tennivalók listáját,, egy választ várok listát és különböző listákat: telefonhívások, emailek, számítógépen elvégzendő feladatok internetkapcsolat nélkül. Ha például a repülőn ülünk és nincs net vagy wifi, ezt az utolsó listát elővéve tudjuk intézni ezeket a dolgainkat. 
4. Reflektálás -> Semmit nem ér a rendszer, ha nem tartjuk karban, ha nem nézzük át minél gyakrabban, nem gondozzuk. A kulcs, az ökölszabály a heti áttekintés: nézz át mindent, frissítsd, módosítsd, aktualizáld. 
5. Cselekvés -> Amint megvagy a fentiekkel, kezdj el cselekedni. Vedd ezeket figyelembe: hol vagy, mennyi időd és energiád van? Ezek alapján nézd meg az aktuális listát és használd fel jól az időd. 

A munkafolyamat-ábra 
A GTD módszer egy egyszerű munkafolyamat-ábrával dolgozik. Eszerint minden leírt input belekerül a gyűjtőkosárba vagy más néven bejövő irattartóba. Ezután kérdezzük meg magunktól, hogy mi is az a dolog, ami elénk került. Mi is ez egyáltalán? 

gtd_folyamatabra_2.jpg

(Kép forrása: David Allen, Intézz el mindent című könyvéből)

Ha ez meg van, kérdezzük meg magunkat, hogy van-e ezzel valami konkrét tennivalónk? Amennyiben nincs, 3 út áll előttünk: 

- kukába dobjuk. 
- betesszük egy tárolandó mappába, ami azt jelenti, hogy megtartjuk az anyagot, hogy később átnézhessük. 
- betesszük egy referenciamappába, itt pedig kereshető lesz később. 
Nézzük meg, hogy mi van, ha van vele konkrét tennivalónk: 
ebben az esetben meg kell fogalmaznunk a következő lépést. Ha ez a konkrét következő lépés két percnél kevesebb időt vesz igénybe, akkor végezzük el. Ha ez a feladat két percnél több időt vesz igénybe, akkor vizsgáljuk meg, hogy egyáltalán nekünk kell-e elvégezni? Ha nem, akkor delegáljuk. Miután ledelegáltuk a feladatot, feladatleírással és dátummal kerüljön fel a "várok rá" listára. 
Ha nem tudjuk delegálni, tehát nekünk kell elvégeznünk, akkor halasszuk el. Itt két út áll előttünk. Vagy beírjuk a naptárba, vagy pedig felírjuk a következő tennivalók listájára. 

Mire lesz ehhez szükségünk? – Listák és azonnal bevethető trükkök: 
Projektlista: 
Minden olyan feladat, ami egy lépésből többől áll és egy éven belül szeretnénk lezárni, projektnek számít. Célszerű az összes projektünket felvinni egy listára, hogy egyben lássuk őket. Nem kell sorba tenni vagy priorizálni őket, se megoldani, csak felírni egy lapra, hogy utána mindegyikhez hozzá rendelhessük a következő konkrét lépést. 

blogging-336376_1920.jpg
Következő tennivalók listája: 
Azok a következő konkrét tennivalók kerülnek erre a listára, amelyek több időt igényelnek 2 percnél, nem delegálhatjuk őket, hanem nekünk kell elvégeznünk őket, amint lehetőségünk adódik rá. 
  
"Választ várok" lista: 
minden feladat, amit más csinál, és nekünk várnunk kell rá, kerüljön fel a "választ várok" listára. Feladatleírás és dátum szerepeljen ezen a listán, illetve, hogy ki is az illető, akitől választ várunk valamilyen kérdésre. 

Határidőnapló: 
A határidőnaplóba vagy naptárba csak a dátumhoz köthető, adott napon elvégzendő dolgok kerüljenek, például: szerdán 3 órakor megbeszélés Istvánnal. A naptár a legfontosabb lista,mert meghatározza a stabil pontokat, hiszenha az van beleírva, hogy 3-kor megbeszélés Istvánnal, akkor ezt figyelembe kell venni, amikor azt gondoljuk végig, hogyan szervezzük meg a napunkat. 
  
Kétperces szabály: 
Ami 2 percnél kevesebb időt vesz el az életünkből, azt nyomban gondolkodás nélkül el kell végezni és meg kell csinálni. 

town-sign-1865304_1280.jpg
A következő lépés meghatározása: 
van az a mondás, hogy a 10 ezer mérföldes út is egyetlen lépéssel kezdődik. Itt pont erről van szó. Azok a dolgok, amiket el kell végeznünk, sokszor több lépésből állnak. Ha meg kell szerveznünk egy vacsorát a barátainkkal, ott több feladat/lépés van, amit el kell intéznünk. Meg kell fogalmaznunk a következő lépést: időpontot kell egyeztetünk velük, vagy asztalt kell foglalni. 
  
Heti áttekintés: 
Egy rendszer, így ez sem ér egy lyukas garast se, ha nem tartják karban, nem üzemeltetik, nem gondozzák, módosítják, frissítik rendszeresen. Hetente egyszer delegáljunk időt magunknak, és nézzük át a projektlistáink, következő tennivalóinkat és másoktól várt dolgainkat. Célszerű ezt péntek kora délutánra tenni és akkor a hét lezárása mellett rögtön végig gondolhatjuk a következő hetünket is. 
  
Alapjáraton és összefoglalva vannak a fent leírt alapelveink (ürítsünk ki minden a fejünkből) van egy egyszerű és jól használható munkafolyamat-ábránk és pár listánk (következő tennivalók listája a konkrét következő lépésekkel, egy választ várok listánk és egy projektlistánk) valamint egy meghatározott elvek mentén működő határidőnaplónk. Ehhez hozzájönnek még az apró trükkök (2 perces szabály és heti áttekintés). Ezzel már el lehet indulni. (Akit ennél részletesebben érdekel a kérdés, ajánlom David Allen könyvét.)
  
Eredményes időfelhasználást kívánok mindenkinek. 
Ha tetszett az írás és szeretnéd, hogy mások is könnyebben boldoguljanak az időhatékonysággal, oszd meg a cikket és lájkold a Pszichológia Light facebook oldalát.