Pszichológia light

7 mítosz az introvertáltakról

2016. december 28. - fabian.attila

Van egy jó adag mítosz az introvertáltakról. Csokorba szedtem a hét legkedveltebbet.
introvertalt.jpg

Az introvertáltak szégyenlősek és félénkek.
Bill Gates? Na, látod. A szégyenlősség azt jelenti, hogy valaki egy társas helyzetben fél attól, hogy mások hogyan ítélik meg. Az introvertált viszont nem fél, egyszerűen csak nem akar annyi időt tölteni ezekben a társas helyzetekben.

Az introvertáltak betegek.
Ez nagyrészt genetikailag vele született személyiségjegy, ami nagyjából 40-50% százalékban felelős ezért, amilyenek vagyunk. Ehhez hozzájön még a nagyjából 20% szocializáció.

Az introvertáltak antiszociálisak.
Az introvertáltak is szeretnek emberek társaságában lenni, csak kicsit másképp, mint az extrovertáltak. Legjobban kiscsoportban töltik a társas idő legnagyobb részét. És nagyon élvezik.

Az introvertáltak depressziósak.
A legtöbb extrovertált szemüvegen keresztül az egyedüllét egyenlő a magánnyal és szomorúsággal, ennek megfelelően egy extrovertált nagyon nehezen fogja megérteni, hogy egy introvertált hogyan képes órákat egyedül tölteni, úgyhogy se nem szomorú, se nem magányos.

Az introvertáltak alkalmatlanok a sikerre és rossz vezetők.
Warren Buffett, J. K. Rowling, Eleanor Roosevelt, Rosa Parks, Albert Einstein, Abraham Lincoln és Mahatma Gandhi mind introvertáltak voltak, szóval hátrább az agarakkal. Szokás a 2008-as gazdasági válságot az extrovertáltak nyakába varrni, mert harsányak, vakmerőek, sokkal kockázatvállalóbbak és felelőtlenebbek, mint az introk. De mivel nem szeretnék introvertált propagandát csinálni, ezért próbálok igazságos lenni a kérdésben: békeidőben sokkal jobbak, mint az extrovertáltak.

Az introvertáltak azért nem beszélnek, mert nincs miről.
Az introvertáltakat kevésbé érdeklik az időjárás, vagy a hol voltál nyaralni kérdése, helyette szívesebben kérdezi meg, hogy mi nem működött jobban stb. Tehát az általános kérdések helyett sokkal inkább érdeklik őket a mélyebb összefüggések.

Az introvertáltak unatkoznak társaságban és amúgy is unalmas emberek.
Nem unatkoznak, figyelnek, de tény, hogy sokkal többet vannak a saját fejükben, és kevesebbet foglalkoznak a külvilággal. Nem unalmasak, egyszerűen mások érdeklik őket, mint az extrovertáltakat. Ennyi.

Érdemes félretenni az előítéleteinket és átsétálni a másik térfélre. Az introvertáltaknak is. És amíg ez megtörténik, addig az ambivertáltak csak egy kávét kérnek. Jó felfedezést.

(Az írás elkészítéséhez Susan Cain: Csend című könyvét használtam fel.)

3 percben az időfelhasználásról

2016. december 15. - fabian.attila

Az Így használd fel jól az időd írásomra több olyan észrevételt kaptam, hogy túl hosszú, nehézkes és kimerítő egy hajtós nap után. Figyelve a visszajelzésekre, készítettem a posztból egy rövidített, a reggeli kávé melletti gyors útmutatót.

blogging-336376_1920.jpg

Mi a problémánk? – A mit kérdése
Hiányzik az életünkből egy működő rendszer, amely hatékonyabbá tenne minket és a munkánkat. David Allen kitalált erre egy módszert 30 éve, ez a GTD (Getting things done)

Miért frusztrálnak minket a dolgok? – A miért kérdése 
Mert nem tisztáztuk pontosan, hogy mit szeretnénk elérni. Mert nem döntöttük el, hogy mi a következő lépés a kívánt eredmény eléréséhez. És mert nem készítettünk emlékeztetőket a következő lépésről egy megbízható rendszerben.

Így kellene csinálni – A hogyanok
A munkafolyamat-irányításnak van öt egyszerű lépése:
1. Rögzítés -> Gyűjtsd össze és írd le mindazt, ami foglalkoztat.
2. Tisztázás -> Minden leírt feladat kapcsán kérdezd meg a következőt magadtól: Van-e vele teendő? Ha nincs, akkor vagy a kukába megy, vagy elteszed egy tároló mappába, vagy referenciaként. Ha igen, akkor meg kell határoznod a következő lépést vele kapcsolatban.
3. Rendszerezés -> Ez a lépés azt jelenti, hogy sok különböző listát készítünk a következő lépésekről. Az alapcsomag 3-4 lista. Létrehozunk egy projektlistát, egy következő tennivalók listáját, egy választ várok listát.
4. Reflektálás -> Semmit nem ér a rendszer, ha nem tartjuk karban, kell a heti áttekintés: csinálj magadnak időt péntek kora délután és nézz át mindent.
5. Cselekvés -> Amint megvagy ezekkel, kezdj el cselekedni. Vedd figyelembe ezeket: hol vagy, mennyi időd és energiád van? Ezek alapján nézd meg az aktuális listát és használd fel jól az időd.

A munkafolyamat-ábra
A GTD módszer egy egyszerű munkafolyamat-ábrával dolgozik. Eszerint minden leírt dolog belekerül a gyűjtőkosárba vagy más néven bejövő irattartóba. Ezután kérdezzük meg magunktól, hogy mi is az a dolog, ami elénk került. Mi is ez egyáltalán?

gtd_folyamatabra_2.jpg

(Kép forrása: David Allen, Intézz el mindent című könyvéből)

Ha ez meg van, kérdezzük meg magunkat, hogy van-e ezzel valami konkrét tennivalónk? Amennyiben nincs, 3 út áll előttünk:

- kukába dobjuk.
- betesszük egy tárolandó mappába, ami azt jelenti, hogy megtartjuk az anyagot, hogy később átnézhessük.
- betesszük egy referenciamappába, itt pedig kereshető lesz később.

Nézzük meg, hogy mi van, ha van vele konkrét tennivalónk:
Meg kell fogalmaznunk a következő lépést. Ha ez a konkrét következő lépés két percnél kevesebb időt vesz igénybe, akkor végezzük el.
Ha ez a feladat két percnél több időt vesz igénybe, akkor vizsgáljuk meg, hogy egyáltalán nekünk kell-e elvégezni? Ha nem, akkor delegáljuk. Miután ledelegáltuk a feladatot, feladatleírással és dátummal kerüljön fel a "várok rá" listára.
Ha nem tudjuk delegálni, akkor nekünk kell elvégeznünk.Itt két út áll előttünk. Vagy beírjuk a naptárba és elhalasztjuk egy adott időpontra, vagy pedig felírjuk a következő tennivalók listájára és megcsináljuk, amint tudjuk.

Mire lesz ehhez szükségünk? – Listák és azonnal bevethető trükkök:
Projektlista:
Minden olyan feladat, ami többől lépésből áll és egy éven belül elkészül, azt projektnek számít. Az összes projektünket fel kell vinni egy listára, hogy egyben lássuk őket. És utána mindegyikhez hozzá kell rendelni a konkrét következő lépést.

Következő tennivalók listája:
Azok kerülnek erre a listára, amelyek több időt igényelnek 2 percnél és nem delegálhatjuk őket: nekünk kell elvégeznünk, amint tudjuk.

"Választ várok" lista:
Minden feladat, amit más csinál, és nekünk várnunk kell rá, kerüljön fel a "választ várok" listára. Írjuk még mellé, hogy kinek adtuk ki a feladatot és mikor. 

Határidőnapló:
A határidőnaplóba vagy naptárba csak a dátumhoz köthető, adott napon elvégzendő dolgok kerüljenek, például: szerdán 3 órakor megbeszélés Istvánnal. A naptár a legfontosabb lista, mert meghatározza a stabil pontokat, e köré szervezzük a napunkat.

Kétperces szabály:
Ami 2 percnél kevesebb időt vesz el az életünkből, azt nyomban gondolkodás nélkül el kell végezni és meg kell csinálni.

A következő lépés meghatározása:
Az összes feladatot lebontani az utolsó konkrét lépésig. Ha vacsorát szervezünk, akkor a következő lépés, hogy kitűzzük a dátumot. Ha meg van, a következő lépés, hogy asztalt foglaljunk. És így tovább.

Heti áttekintés:
Csinálj magadnak időt hetente egyszer és nézz át mindent. Minden héten.

Összefoglalva: ürítsünk ki minden a fejünkből és írjuk le. Emellett használjuk David Allen munkafolyamat-ábráját és a listáinkat (következő tennivalók listája a konkrét következő lépésekkel, egy választ várok listánk és egy projektlistánk) valamint a meghatározott elvek mentén működő határidőnaplónkat. Ehhez hozzájönnek még az apró trükkök (2 perces szabály és heti áttekintés). Ezzel már el lehet indulni.


Ha tetszett az írás és szeretnéd, hogy mások is könnyebben boldoguljanak az időhatékonysággal, oszd meg a cikket és lájkold a Pszichológia Light facebook oldalát.

Így használd fel jól az időd

2016. december 13. - fabian.attila

Túl sok a feladatunk, nincs elég időnk arra, hogy mindennel végezzünk. Ráadásul a mai munkavégzésünknek nincsenek egyértelmű határai. Mondják, hogy hiányzik a munkakultúránkból egy szokásokkal és eszközökkel működő rendszer, ami hatékonyabbá tenné a munkánkat, emiatt meg frusztráltak vagyunk, folyton elhavazunk és nem látjuk a sorok végét. Emiatt az összképet sem. Nézzük meg, hogy használjuk fel jól az időnket, főleg a karácsonyi, év végi rohanásban. Kalauzol: David Allen. 

mistake-876597_1920.jpg
Mi a problémánk? – A mit kérdése
 
„A tudásmunka kultúránkból hiányzik egy koherens szokásokkal és eszközökkel működő rendszer, amely hatékonyabbá tehetné a munkánkat, melynek révén jobban látnánk az összképet és a legkisebb nyitott részleteket. Amellyel a prioritásokat több, különböző szinten tudnánk kezelni, és ami segítené, hogy fenntartsuk irányításunkat a napi több száz új inger felett” – mondja David Allen, aki lassan 30 éve kutatja, alkalmazza és tanítja időfelhasználással foglalkozó módszerét, a GTD-t (Gettings Things Done). 

Miért frusztrálnak minket a dolgok? – A miért kérdése 
Mert nem tisztáztuk pontosan, hogy mit szeretnénk elérni velük. Mert nem döntöttük el, hogy mi a következő lépés a kívánt eredmény eléréséhez, és mert nem készítettünk emlékeztetőket a kívánt végeredményre és a következő lépésre vonatkozóan egy számunkra megbízható rendszerben. 

Mire kéne rávennünk magunkat, hogy ne frusztráljanak minket a dolgok? – A kiindulópont 
Három dologra. 
1. Gyűjtsük össze mindazokat a tennivalókat, amelyeket potenciálisan el kell végeznünk most vagy a közlejövőben. 
2. Szoktassuk rá magunkat arra, hogy minden "inputról", amelyet beengedünk az életünkbe, azonnali döntés hozzunk, és ezáltal tisztázzuk magunkban a következő lépések bevethető listáját, amelynek alapján adott pillanatban végrehajthatunk vagy átértékelhetünk valamit. 
3. Mindezt állandóan felügyeljük és koordináljuk, hogy mielőbb felismerjük: magunkkal és másokkal szemben is mindig különböző szintű kötelezettségeink vannak. 

igromania-1894847_1920.jpg
David Allen módszerének alapelveként a kötelezettségvállalások hatékony kezelését és a kötelezettségvállalások menedzselésének alapvető követelményeit állította fel. Szerencsére ezen kívül meghagyja nekünk a szabadságot, hogy hagyatkozzunk saját ösztönös megérzéseinkre. Ha valami ott motoszkál a fejünkben, elménk nem tisztulhat meg. Ezért minden, amit bármilyen módon befejezetlennek ítélünk meg, tegyük az elménken kívüli, megbízható – "gyűjtőkosárnak" nevezett – rendszerbe, amely rendszerhez visszatérhetünk, tartalmát bármikor átnézhetjük. Ezután tisztáznunk kell, hogy pontosan mik is a feladataink, mi mindent kell tennünk ahhoz, hogy közelebb jussunk a teljesítésükhöz. Az így megfogalmazott teendőinket olyan emlékeztetőkbe kell rendszereznünk, amelyeket időről-időre át is olvasunk. 

Így kellene csinálni – A hogyanok 
A munkafolyamat-irányításnak van öt egyszerű lépése, ami szerint (1) rögzítsük, írjunk le mindent, ami megragadja a figyelmünket. Ezután (2) tisztázzuk, hogy az egyes leírt elemek, mit jelentenek, és mit kezdjünk vele. Ezután (3) rendszerezzük az eredményeket, hogy lássuk a lehetőségeinket, amelyekre (4) reflektáljunk, és az ennek alapján hozott döntéseink alapján (5) cselekedjünk. 

Mit is jelent ez a gyakorlatban? 
1. Rögzítés -> Gyűjtsd össze és írd le mindazt, ami foglalkoztat. 
2. Tisztázás -> Minden leírt feladat kapcsán kérdezd meg a következőt magadtól: Van-e vele teendő? Ha nincs, akkor vagy a kukába megy, vagy elteszed egy tároló mappába, vagy referenciaként. Ha igen, akkor meg kell határoznod a következő lépést vele kapcsolatban. 
3. Rendszerezés -> Ez a lépés azt jelenti, hogy sok különböző listát készítünk a következő lépésekről. Létrehozunk egy projektlistát, egy következő tennivalók listáját,, egy választ várok listát és különböző listákat: telefonhívások, emailek, számítógépen elvégzendő feladatok internetkapcsolat nélkül. Ha például a repülőn ülünk és nincs net vagy wifi, ezt az utolsó listát elővéve tudjuk intézni ezeket a dolgainkat. 
4. Reflektálás -> Semmit nem ér a rendszer, ha nem tartjuk karban, ha nem nézzük át minél gyakrabban, nem gondozzuk. A kulcs, az ökölszabály a heti áttekintés: nézz át mindent, frissítsd, módosítsd, aktualizáld. 
5. Cselekvés -> Amint megvagy a fentiekkel, kezdj el cselekedni. Vedd ezeket figyelembe: hol vagy, mennyi időd és energiád van? Ezek alapján nézd meg az aktuális listát és használd fel jól az időd. 

A munkafolyamat-ábra 
A GTD módszer egy egyszerű munkafolyamat-ábrával dolgozik. Eszerint minden leírt input belekerül a gyűjtőkosárba vagy más néven bejövő irattartóba. Ezután kérdezzük meg magunktól, hogy mi is az a dolog, ami elénk került. Mi is ez egyáltalán? 

gtd_folyamatabra_2.jpg

(Kép forrása: David Allen, Intézz el mindent című könyvéből)

Ha ez meg van, kérdezzük meg magunkat, hogy van-e ezzel valami konkrét tennivalónk? Amennyiben nincs, 3 út áll előttünk: 

- kukába dobjuk. 
- betesszük egy tárolandó mappába, ami azt jelenti, hogy megtartjuk az anyagot, hogy később átnézhessük. 
- betesszük egy referenciamappába, itt pedig kereshető lesz később. 
Nézzük meg, hogy mi van, ha van vele konkrét tennivalónk: 
ebben az esetben meg kell fogalmaznunk a következő lépést. Ha ez a konkrét következő lépés két percnél kevesebb időt vesz igénybe, akkor végezzük el. Ha ez a feladat két percnél több időt vesz igénybe, akkor vizsgáljuk meg, hogy egyáltalán nekünk kell-e elvégezni? Ha nem, akkor delegáljuk. Miután ledelegáltuk a feladatot, feladatleírással és dátummal kerüljön fel a "várok rá" listára. 
Ha nem tudjuk delegálni, tehát nekünk kell elvégeznünk, akkor halasszuk el. Itt két út áll előttünk. Vagy beírjuk a naptárba, vagy pedig felírjuk a következő tennivalók listájára. 

Mire lesz ehhez szükségünk? – Listák és azonnal bevethető trükkök: 
Projektlista: 
Minden olyan feladat, ami egy lépésből többől áll és egy éven belül szeretnénk lezárni, projektnek számít. Célszerű az összes projektünket felvinni egy listára, hogy egyben lássuk őket. Nem kell sorba tenni vagy priorizálni őket, se megoldani, csak felírni egy lapra, hogy utána mindegyikhez hozzá rendelhessük a következő konkrét lépést. 

blogging-336376_1920.jpg
Következő tennivalók listája: 
Azok a következő konkrét tennivalók kerülnek erre a listára, amelyek több időt igényelnek 2 percnél, nem delegálhatjuk őket, hanem nekünk kell elvégeznünk őket, amint lehetőségünk adódik rá. 
  
"Választ várok" lista: 
minden feladat, amit más csinál, és nekünk várnunk kell rá, kerüljön fel a "választ várok" listára. Feladatleírás és dátum szerepeljen ezen a listán, illetve, hogy ki is az illető, akitől választ várunk valamilyen kérdésre. 

Határidőnapló: 
A határidőnaplóba vagy naptárba csak a dátumhoz köthető, adott napon elvégzendő dolgok kerüljenek, például: szerdán 3 órakor megbeszélés Istvánnal. A naptár a legfontosabb lista,mert meghatározza a stabil pontokat, hiszenha az van beleírva, hogy 3-kor megbeszélés Istvánnal, akkor ezt figyelembe kell venni, amikor azt gondoljuk végig, hogyan szervezzük meg a napunkat. 
  
Kétperces szabály: 
Ami 2 percnél kevesebb időt vesz el az életünkből, azt nyomban gondolkodás nélkül el kell végezni és meg kell csinálni. 

town-sign-1865304_1280.jpg
A következő lépés meghatározása: 
van az a mondás, hogy a 10 ezer mérföldes út is egyetlen lépéssel kezdődik. Itt pont erről van szó. Azok a dolgok, amiket el kell végeznünk, sokszor több lépésből állnak. Ha meg kell szerveznünk egy vacsorát a barátainkkal, ott több feladat/lépés van, amit el kell intéznünk. Meg kell fogalmaznunk a következő lépést: időpontot kell egyeztetünk velük, vagy asztalt kell foglalni. 
  
Heti áttekintés: 
Egy rendszer, így ez sem ér egy lyukas garast se, ha nem tartják karban, nem üzemeltetik, nem gondozzák, módosítják, frissítik rendszeresen. Hetente egyszer delegáljunk időt magunknak, és nézzük át a projektlistáink, következő tennivalóinkat és másoktól várt dolgainkat. Célszerű ezt péntek kora délutánra tenni és akkor a hét lezárása mellett rögtön végig gondolhatjuk a következő hetünket is. 
  
Alapjáraton és összefoglalva vannak a fent leírt alapelveink (ürítsünk ki minden a fejünkből) van egy egyszerű és jól használható munkafolyamat-ábránk és pár listánk (következő tennivalók listája a konkrét következő lépésekkel, egy választ várok listánk és egy projektlistánk) valamint egy meghatározott elvek mentén működő határidőnaplónk. Ehhez hozzájönnek még az apró trükkök (2 perces szabály és heti áttekintés). Ezzel már el lehet indulni. (Akit ennél részletesebben érdekel a kérdés, ajánlom David Allen könyvét.)
  
Eredményes időfelhasználást kívánok mindenkinek. 
Ha tetszett az írás és szeretnéd, hogy mások is könnyebben boldoguljanak az időhatékonysággal, oszd meg a cikket és lájkold a Pszichológia Light facebook oldalát.

 

Szereted, amit csinálsz?

2016. december 07. - fabian.attila

Óriási összegeket költenek világszerte a cégek alkalmazottaik előnyösebb juttatási csomagjainak kialakítására, hogy különböző módszerekkel hatékonyabb munkára bírják őket. Szükséges ez? A hatékonyság növelését leginkább prémiumokkal erőltetik, századszor is nekiszaladva a falnak, miközben néhány cég - akik megfogadták a motivációra vonatkozó kutatások eredményeit - lassan befoghatatlan előnyre tesznek szert a versenytársakkal szemben.

Előzetes megjegyzés:

Ha motivációról beszélünk, legelőször azt kell leszögeznünk, hogy az embernek meg kell élnie valamiből. Ez az „alapjutalom”. Ha valakinek ez az alapjutalma elégtelen, vagy méltánytalanul alacsony, nem beszélhetünk motivációról. De ha átléptük ezt a küszöböt, azt tapasztaljuk, hogy a jutalmazás és büntetés képes az eredeti szándékkal pontosan ellentétes eredményt elérni. (Ennek a küszöbnek a forintosításában már igencsak különböznek a vélemények.)

motivacio_poszter.jpg

A Sawyer-hatástól a rhesusmajmokig

Amikor a XIX. század közepén Polly néni kiadta Tomnak, hogy fesse le azt a kerítést fehérre Mark Twain regényében, valószínű, hogy Tomnak, mint minden valamirevaló kamasznak, elment az életkedve. Ki akarná ezt csinálni egy szép tavaszi napon? Választás nem volt, a feladatot el kellett végezni, Tom pedig úgy oldotta meg a problémát, hogy azt mondta, a kerítésfestés nem munka, hanem kiváltság. Így kezdett neki, és miközben mázolt, sorban érkeztek meg a haverjai, akik mondták, hogy ők is szeretnének ebben a kiváltságban részesülni. Tom ravasz volt, ellenkezett, azt mondta, hogy nem. És ezzel a nemmel feltornázta a kerítésfestés árát, hogy utána engedjen a maga által kreált nyomásnak, és végül mégis beleegyezett abba, hogy a srácok fejezzék be a festést. Azóta a tudomány nemes egyszerűséggel Sawyer-hatásnak nevezi a jelenséget.

Ugorjunk száz évet. 1949-ben vagyunk, szintén az USA-ban, Wisconsinban, ahol Harry F. Harlow, az városi egyetem viselkedéstudománnyal foglakozó professzora éppen egy kísérletet végez: speciális zárat tesz egy ketrecbe, fél tucat rhesusmajom közé, mindenféle instrukció és jutalmazás nélkül. A legnagyobb meglepetésére, a majmok rövid idő alatt megfejtik a zárfeladványt - egy pöcköt kell kihúzni és kinyitni a zárat -  amit látszólag még élvezték is. A kísérletet többször megismételték, és az esetek 75 százalékában a majmok egy percnél kevesebb idő alatt megoldották a rejtvényt. De ami ennél is lényegesebb: közben jól szórakoztak, és ezt nem jutalomért tették. Harlow felfedezte, hogy az addig ismert motivációs tényezőkön felül - az elsődleges: éhség, szomjúság, szexualitás, a másodlagos pedig: jutalmazás-büntetés - létezik egy harmadik tényező is: a belső motiváció. A kísérleti pszichológust szétszedte az akkori tudományos elit a kijelentésért, úgyhogy inkább hagyta a francba az egészet, helyette elkezdte a kötődés kérdését vizsgálni és kutatni.

Rajzolsz úgy, mint egy óvodás?

A kérdést 20 évvel később egy Edward Deci nevű doktorandusz tette fel újra, hogy felpörgesse az annó hamvába hullt motivációkutatást. Deci-nek MBA és pszichológiai diplomája volt, az üzleti életben tapasztalható anomáliákra keresett pragmatikus választ és rengeteg kísérletet végzett ennek igazolására, közben a téma tudója lett, aki lassan 50 éve kutatja a kérdést. Egyik kísérletében rajzoló, és a rajzolást élvező óvodásokat vizsgált, akiket három csoportra osztottak a feladat előtt. Az első csoportba a „díj várományosai” kerültek, nekik előtte megmutattak egy díszes oklevelet, rajta egy csinos kék szalaggal és a gyerkőc nevével, továbbá megkérdezték, hogy szeretnének-e rajzolni azért, hogy kapjanak egy ilyen kitüntetést. A második csoport a „meglepetés díjazottak” csoportja nevet kapta. Ezektől a gyerekektől a kutatók egyszerűen csak azt kérdezték, akarnak-e rajzolni. Aki akart, az a rajzolás után kapott egy oklevelet. A harmadik csoport a „díj nélküliek” elnevezést kapta. Őket megkérdezték, hogy akarnak-e rajzolni, de nem ígértek semmit, és utána nem adtak nekik oklevelet.

rajz_ovodas.jpg

A kísérlet után két héttel a kutatók visszatértek az óvodába, és titokban újra megfigyelték a gyerekeket miközben az óvónők a szabadfoglalkozás alatt papírt és filctollakat vettek elő. A „meglepetés díjazottak” és a „díj nélküliek” ugyanolyan lendülettel és élvezettel rajzoltak, mint a kísérlet előtt. De az első csoportba tartozó gyerekek - akik várták, és meg is kapták jutalmukat - elvesztették az érdeklődésüket, rövidebb ideig rajzoltak, mint máskor. Két hét elég volt ahhoz, hogy azok számára, akiket díjjal kecsegtettek – akár az oviban, akár a munkahelyen – a játékból munka legyen. Nem a jutalom vette el a gyerekek kedvét a rajzolástól, hanem a feltételhez kötött jutalom – ha ezt csinálod, akkor megkapod azt – volt negatív hatással rájuk.

Egy tuti üzleti modell

1995-ben egy óriás cég elkezdett előkészíteni egy digitális, CD-ROM-on megjelenő és minden igényt kielégítő enciklopédiát, amihez profi enciklopédiaírók írtak szócikkeket, szerkesztők szerkesztettek és jól fizetett menedzserek felügyeltek. Ezzel nagyjából egy időben formálódott egy másik üzleti modell is: egy csapat amatőr világszerte, szabadidejükben kutattak, írogattak és szócikkeket szerkesztettek, a végeredményt pedig feltöltötték a netre. Ráadásul azt mondták: ezt ingyen adjuk.

Az akkor megkérdezett közgazdászok közül senki sem mondta, hogy a második modellnek lehet esélye valós piaci rész kiszakítására, vagy hogy kicsit is sikeres lehet. Pedig tizenhat évvel később az első cég, a Microsoft végleg a kukába dobta online enciklopédiáját az Enchartát, míg utóbbi formáció Wikipédia néven a világ legnagyobb és legnépszerűbb online szótárrá vált, akinek születése után nyolc évvel már több mint 3 millió szócikke volt csak angolul, és több mint 13 millió összesen 260 nyelven. Hogy mi történt? Ezt a motivációról alkotott hagyományos felfogással nehéz lenne magyarázni, viszont ez az a pont, ahol a rhesusmajmok, az óvodásgyerekek és a lelkes amatőrök összeérnek.

Ami ellentmond a közvélemény meggyőződésének

A külső motivációt „ha-akkor” típusú, azaz feltételhez kötött jutalmazó rendszernek is nevezik, ami a legtöbb kutatás szerint arra kényszeríti az embert, hogy bizonyos mértékig feladja az önállóságát, és ezzel elnyomja a harmadik, azaz a belső motiváló tényezőt. Ezek a gondolatok a mai napig komoly vitákra adnak okot. Nem csoda, hiszen megkérdőjelezték a legtöbb cég és iskola működési gyakorlatát, miszerint én adok neked több pénz, te pedig még többet, még keményebben és még jobban dolgozol nekem. Ezzel ellentétben, amikor egy bizonyos tevékenység esetén a pénzt használják a külső jutalmazás eszközeként, akkor az alkalmazottak elveszítik belső érdeklődésüket a tevékenység iránt és ez teljesen ellentétben áll az általános meggyőződéssel. Az ilyen jutalmazás, akár csak egy csésze kávé, bár rövidtávon fellendülést hoz és hatására néhány órával tovább „pörög bennünk a motor”, de ha a hatás elmúlik, óriásit csökkenti az egyén hosszú távú motivációját például egy adott a projekt folytatására. „Az, aki a gyerekek, alkalmazottak, diákok stb. belső motivációjának fejlesztésében és erősítésében érdekelt, ne olyan külső vezérlőkre koncentráljon, mint amilyen például a pénzjutalom!” – írta Edward Deci egyik tanulmányában.

Adj még egy húszast

Persze mielőtt minden cégvezető kidobálná a pénz- és a mindenféle egyéb jutalmakat az ablakon, fontos megjegyezni, hogy munka és munka között is van különbség. Mit jelent ez? Azt, hogy ha az adott feladat algoritmusra épül, azaz egyenes út vezet a megoldáshoz, akkor a régi típusú motiváció és a szemellenzős versenylóként való gondolkodás segíthet abban, hogy rohanjunk a célunk felé. Unalmas és szükséges rutinfeladatok elvégzésénél tehát eredményes ez a módszer. Viszont amikor szükség van a heurisztikus szemléletre, azaz le kell térni a megszokott utakról és új stratégiákat kell felfedezni, tehát gondolkodni kell, akkor a külső motiváció hosszú távon csődöt mondd, mert elnyomja a belső motivációt, csökkenti a teljesítményt és rombolhatja a kreativitást.

20_as.jpg

Ha szeretem, jó nekem

A külső motivációs magatartást tehát sokkal inkább mindenféle külső, mintsem belső vágyak idézik elő. Ilyenkor nem maga a tevékenység ad elégedettségérzést, hanem a külső jutalom, ahová a tevékenység vezet. Valószínűleg nem kell semelyikünknek a szomszédba mennie azért, hogy tudja ez milyen érzés. A kutatások szépen leírják - hogy a belső motivációnál maga a tevékenység elvégzése elégedettséget ad, amiben örömünket leljük - amit általában mindannyian érzünk legbelül. A kérdés nem is az, hogy ne tudnánk ezt, hanem hogy milyen formában tudjuk ezt megvalósítani az életünkben. Mivel szerencsére sok területén képesek vagyunk bizonyos mértékig a fejlődésre - megfelelő befektetett energia és pluszkészségek elsajátítása révén - úgy a belső motiváció is tanulható. A belső motivációnál három többlet készség van, ami elengedhetetlen. Ez az önállóság, a szakmai igényesség és a céltudatosság.

Jó, ha ezt a három fogalmat a fejedbe vésed

Az önállóság nem egy új fogalom, még is a belső motivációval foglalkozó szakemberek a legfontosabb fogalommá tették a kérdésben. Az önállóság önirányítást eredményez, ez azt jelenti, hogy nem a menedzsment folytonos megújulására van szükség, hanem a menedzsment szót szükséges végleg a szemétdombra dobni. Alapbeállításunk szerint önállóak és önirányítóak vagyunk. Ennek megfelelően az embereknek arra van szükségük, hogy önállóan dönthessenek a feladataikról (amit csinálnak), az időről (amikor csinálják), a csapatról (akikkel csinálják) és a módszerről (ahogy csinálják). Azok a cégek, amelyek megadják ezt az önállóságot - néha döbbenetesen nagy adagban: ROWE módszer, szeszcsempész elv, 20 százaléknyi idő -, messze felülmúlják versenytársaikat.

A szakmai igényesség, a második olyan kulcsmomentum, amire a belső motivációnkat építhetjük. „Az iskolában és a munkahelyen is jobbára csak szolgálunk, és szinte teljesen hiányzik az aktív közreműködés. Az előbbinek köszönhetően nyugtunk van napközben, de csak utóbbi nyújthat nyugodt éjszakát is.” – mondja Edward Deci. A külső jutalmazásra építő motiváció szolgálatkészséget követel, míg a belső motivációra épülő rendszer közreműködést kíván. A szakmai igényesség – az, hogy egyre jobbak legyünk valami számunkra fontos dologban – csak közreműködéssel érhető el. Ez a törekvés elengedhetetlen ahhoz, hogy valaki a mai gazdasági helyzetben boldogulni tudjon. A szakmai igényesség a flow-val – a tökéletes élménnyel – kezdődik. Ez az állapot, amikor a kihívások, amelyekkel szembetaláljuk magunkat, kiválóan passzolnak a képességeinkhez. Az okos munkahelyek, éppen ezért „Aranyfürtöcske” típusú (nem túl nehéz, de nem is túl könnyű) feladatokkal egészítik ki a napi rutint.

szakmai_igenyesseg.jpg

A szakmai igényességnek van három, sajátságos jellegzetessége. Az első a gondolkodásmód. Ez azt jelenti, hogy a képességeinkre ne úgy tekintsünk, mint a végtelenségig fejleszthető adottságokra. A második a fájdalom. Ehhez kell erőfeszítés, harcosság és elszánt gyakorlás. A harmadik jellegzetesség az aszimptota, tehát, hogy tudjuk: képtelenség teljesen megvalósítani az eltervezetteket, ami egyszerre idegesítő és csábító.

Végezetül pedig nézzük a belső motiváció kialakításának harmadik elemét a céltudatosság kérdését. Az ember természetéből adódóan keresi mindennek a célját - valamit, ami nagyobb és maradandóbb magánál az embernél. De a hagyományos üzleti felfogás sokáig úgy kezelte a célkitűzés gondolatát, mint valami díszítőelemet: csinos kiegészítő csupán, de az is csak addig, amíg nem áll a fontosabb dolgok útjába. A belső motivációnál a cél maximalizálása egy olyan törekvés és útmutató irányelv, ami elfoglalja helyét a profit maximalizálása mellett.

(Az írás elkészítéséhez Daniel H. Pink: Motiváció 3.0 - Ösztönzés másképpen könyvét használtam fel alapanyagként.)

süti beállítások módosítása