Miközben a fiúk jelentős százaléka kibukik az egyetemről, középiskolából, addig ezzel párhuzamosan egyre több nő kerül vezető pozícióba. Miért nem mennek vissza a férfiak az egyetemre tanulni? Hogy lehet, hogy a fiúknak ötször annyi esélyük van arra, hogy hiperaktív-figyelemhiány-zavarral (ADHD) küzdjenek mint a nők? Hogy lehet, hogy a férfiak még akkor is képesek magukra mint családfenntartóra gondolni, amikor a csajuk rég többet keres, mint ők? Tényleg a pornó és a videójáték tesz minket tönkre? És különben is, megállítható a férfiak hanyatlása? 

Egyre több cégben a nők veszik át az irányítást egyre és válnak dominánssá a jövő vezető foglalkozásainak 85 százalékában, állítja Hanna Rosin, a The end of Man című könyv szerzője. Egy korábbi TED előadásában az adatai szerint ma minden diplomás férfira 3 diplomás nő jut, és a lányok jobban teljesítenek az iskolában első osztálytól a diplomáig és a későbbiekben is. A BA és a MA fokozatnak csak 40 százaléka a férfiaké, viszont a kisegítő és felzárkóztató osztályok 2/3-a fiú. Egy másik kutatás szerint az elmúlt 50 évben a munkaképes férfiak átlagos évi jövedelme 28 százalékkal csökkent. A legfiatalabb generációknál pedig a 20-as éveikben járó nők már jóval többet keresnek az azonos korú férfiaknál. Hanna Rosin szerint ezek a tények hatást gyakorolnak a párkapcsolatainkra, a randiszokásainkra és a családi szerepeinkre is. Úgy tűnik, hogy az eddig megszokott és 2000 évnyi társadalmi berendezkedésnek a változása zajlik a szemünk előtt. Mi áll a hátterében, mi a kifutása és milyen lehetőségei vannak benne a férfiaknak? Ahhoz, hogy megértsük a jelenlegi folyamatokat, kicsit messzebbről kell indulnunk és vissza kell mennünk az időben.

A Marlboro man-től az antiférfiig

Évtizedekig a Marlboro Man kitalált alakja és ideálja hatotta át a világot és a férfiak világát. Az erőtől duzzadó, szívós, a világgal egyedül harcban álló és azt uralma alá hajtó férfi testesített meg mindent, amit a férfiasságról és a férfiszerepekről gondoltunk. A társadalom jelentős része azonosult a szereppel, de ahogy a "baby boom" generáció tagjai, úgy a Marlboro Man is nyugdíjba vonult néhány éve. Mi volt még jellemző erre a férfigenerációra? Hogy alapvetően ás gyártó és termelő gazdaságban éltek, és általában olyan társadalmi berendezkedésben, ami hierarchikus és férfiközpontú volt. 

A Marlboro Man, az "alfa" nyugdíjba vonulása után megjelent a színen, mintegy kontraszthatásként egy más típusú férfimodell, az "omega", az antiférfi, a maga számos altípusával és hasonlóan leegyszerűsítő és sztereotíp jellemzőivel. Ő a romantikus lúzer, aki nem képes munkát találni, az örök kamasz, aki nem képes felnőni és felelősséget vállalni. De ő a vonzerő nélküli mizantróp, esetleg a kanapénülő öcsitípus vagy a mamahotel örökös vendége, Anyu kedvence. Velük szemben pedig megjelentek a női szuperhősök: Lady Gaga, vagy például Angelina Jolie, mint új James Bond, esetleg Daenerys Targaryen figurája a Trónok harcából. A hollywoodi filmekben a szőke nők helyett egyre többször jelennek meg a férfiak és apák, mint balfékek és szerencsétlen flótások.

Társadalmi változások ideológia nélkül

Ez a történet egyik fele, a férfimodellek változása. De mi történt a másik térfélen? Hogy alakultak a női szerepek és a női munkavállalás? A nők nem most özönlik el először a munkaerő-piacot, állítja Hanna Rosin, hiszen volt erre példa már a 20-és a 60-as években. Alapvető különbség az akkori és mostani helyzet között, hogy míg a 20-as és 60-as évek eseményeit áthatották a feminista mozgalmak és az iparosítás hajtotta, addig a jelenlegi folyamat mögött nincsen semmilyen határozott ideológia.

A mostani jelenség mögött az elmúlt 30-40 év gazdasági folyamatai és a munkaerőpiac átalakulása áll, mely egy termelő és gyártó piacról lecserélődött egy szolgáltatásalapú, az információáradáson és kreativitáson nyugvó tudásgazdasággá. A jelenlegi történések a férfiak 2000 éves tendenciáit törik meg, és nemcsak a fehér és keresztény férfiakét, akik már most is számos helyen vesztesei a változásoknak. (Lásd USA)

(Clint Eastwood a Gran Torino című filmben. A volt gyári munkás, az utolsó Marlboro Man-ek egyike, aki alig érti a körülötte lévő világot.)

Gerjedelemfüggő pornógeneráció

A női munkavállalói adatok és rövid és leegyszerűsítő történelmi előzmények után nézzük fiúkról elérhető jelenlegi adatokat. Philip Zimbardo évek óta foglalkozik a fiúk hanyatlásával és kongatja a harangot, felhívva a figyelmet a nagyon is létező problémára. Ő úgy látja, hogy a férfiak jelentős része kiég a munkában, szociálisan sikertelen a lányokkal, később pedig szexuálisan a nőkkel. Mire egy átlagos fiú felnő, 11 ezer órát tölt videójátékkal, nagyrészt magányosan. Emellett átlagosan hetente 50 pornófilmet fogyaszt el, és ha még azt is hozzávesszük, hogy a férfiak folyton férfiakkal töltik a szabadidejüket: klubok, sportegyesületek, hadsereg, kocsma, akkor egyáltalán nem csodálkozunk azon, hogy sokan nem értik a nők nonverbális jeleit, kétértelműségeit. Zimbardo szerint a sok videójáték és pornó miatt hasonlóvá válnak a srácok a drogfüggőkhöz, csak ők gerjedelemfüggők lesznek. Mivel egy folyamatosan a pornó és videójátékok (újabban az okostelefonok állandó netkapcsolata, social media) által generált feszültségben élnek, így jelentős változáson mennek át az agyi idegpályák, amihez képest a való világ meglehetősen lassúvá és unalmassá válik.

Ha folyton a pornón és a videójátékon edződöm, akkor mit tud adni például egy átlagos tanóra, ami analóg, statikus és passzív? - teszi fel a kérdést Zimbardo. Vagy mit tud adni egy párkapcsolat? Hogy tud ez a gyors tempó harmóniába kerülni egy romantikus kapcsolattal, aminek természete, hogy lassan és csendesen bontakozik ki?

A kérdés, hogy ezek az adatok megmagyarázzák-e azokat a feltevéseket, hogy a fiúk miért lesznek jobban figyelemhiány-zavarosak vagy hiperaktívak, miért nem tudnak végig ülni egy órát, vagy miért nem tudnak koncentráltan figyelni? 

Polarizálódó gazdaság

Kanyarodjunk vissza most a magasan képzett nőkhöz, akik jobban teljesítenek az iskolában mint a férfiak, elárasztják az egyetemeket, egyre több vezető pozícióba kerülnek és többet keresnek mint férfi kortársaik. Amikor a gazdaság feloszlik magas képzettséget igénylő és jól fizető munkákra, valamint alacsony képzettséget igénylő és alacsonyan fizetett munkákra, akkor azt a közgazdászok polarizálódó gazdaságnak nevezik. Ez játszódik le a világ egyre több helyén lassan 40 éve. Itt gyakorlatilag nincs középút, mivel a közepes végzettséget igénylő és közepes bérrel kecsegtető munkák teljesen kiszorulnak a gazdaságból.

Rosin kutatásai szerint ez a folyamat egészen különbözően hat a férfiakra és a nőkre. Ebben a folyamatban mind a két csoport kitolódik a középosztályból, de míg ezután a férfiak stagnálnak, addig a nők felrepülnek a magasan képzett és magasan fizető állásokba. Miért történhet ez? Ahogy említettük a gazdaság nagyon sokat változott az utóbbi 20-30 évben és továbbra is mozgásban van, nincs megállás. Egy főleg gyártással és a legyártott dolgok árusításával foglalkozó gazdasági modellt váltott egy szolgáltatás, tudás- és információalapú kreatív gazdaság.

Ez a két típusú gazdaság különböző típusú készségeket igényel és ami talán még fontosabb, hogy az új gazdasági modell meglehetősen közömbös az erő és méret tekintetében, ami korábban a férfiakat segítette. A mai gazdaság megköveteli az intelligenciát, abból is az érzelmit, azt, hogy képes legyél egy helyben ülni és fókuszálni, képes legyél nyitottan kommunikálni, másokat meghallgatni és egy olyan munkahelyen tevékenykedni, ami képlékenyebb mint valaha. Ahogy fentebb feltettük kérdésben, ezek mind olyan készségek, amikben a férfiak és fiúk rendre elmaradnak a lányok mögött és azt látjuk, hogy ezekben a dolgokban a nők kiemelkedőbbek, ügyesebben boldogulnak ebben az új világban.

Ehhez hozzájárul az is, hogy az új típusú munkakörnyezetben nem csak a munka típusí változott meg, hanem a vezetési szokások is. Míg korábban egy inkább parancsnokszerű és autoriter vezető osztogatta a feladatokat fentről lefelé, addig ma a coach-szerű vezetőket tartják a megfelelő iránynak, akik támogatják a kreativitást, ráveszik az embereket, hogy szóba álljanak egymással, képes csapatokat felállítani és irányítani egy lapos szervezetben. Olyan vezetőket tartunk ma etalonnak, akik tudnak kreatívan és motiválóan hatni ránk szép szóval. A nők általában ebben is jobbak.

Akkor ki hordja a nadrágot? 

Mivel a polarizálódó gazdaság kettébontotta jól keresőkre és rosszul keresőkre a világot, az is kirajzolódik, hogy az alsó szektorban olyan munkákra van jelenleg kereslet, amelyet korábban a nők végeztek el, ráadásul ingyen. Ilyen az ételkészítés, az idősgondozás és a gyereknevelés.

És akkor kerül megválaszolásra a cikk bevezetőjében feltett kérdés, hogy azok a férfiak, akik ilyen helyzetbe kerülnek és egyre jobban tolódnak ki az alsó szektorba, miért nem próbálnak meg valamit tenni az ellen, hogy lecsússzanak. A választ a fejünkben lévő sztereotípiákban és bizonyos tanult készségekben kell keresnünk. Az USA-ban arra a kérdésre, hogy miért nem mennek vissza az iskolapadba, hogy új képesítéseket szerezzenek, a férfiak azt válaszolták, hogy az nagyon kényelmetlen lenne számukra, mivel úgy tekintenek magukra, mint családfenntartóra és ez a két kép nem összeegyeztethető a fejükben. Emellett nem tudnák sem kiépíteni, sem igénybe venni azt a szociális hálózatot, ami segítené őket egy egyetem elvégzésében mondjuk munka és család mellett és amit a nők pillanatok alatt kiépítenek egy ilyen helyzetben egymás segítésére és támogatására. (Ez összefügg Shawn Achor a Harvard Egyetemen végzett kutatásaival, miszerint, akik csoportban, közösségben tanultak, és aktív társasági életet éltek, kevésbé morzsolódtak le az egyetemen, mint azok, akik egyedül próbálták megoldani a problémáikat.)

Kansasban, egy korábbi munkásvárosban, a helyi főiskolán tanuló srácoknak, felvázolták egy előadás keretében, hogy mi vár rájuk. Ezeknek a srácoknak az apukáik egy gyártásra berendezkedett világban dolgoztak, és nagy valószínűséggel a fiaik is ezzel a képzettel indultak el az életben. Az előadás alatt elmondták nekik, hogy már nincs morális felsőbbrendűségük a nők felett, hogy már nincs szükség az ő érzelmi támaszukra és már nem ők a családfenntartók. Akkor viszont kik ők? Tehetik fel joggal ezek a fiúk?

Ezután pedig egy diagramot mutattak nekik. Rajta egy szám: évi 85 ezer dollár. Ehhez hozzátették: ez nőd fizetése. Majd mutattak egy másik diagramot: rajta ez: évi 12 ezer dollár. Ez a ti fizetésed. Utána pedig megkérdezték, hogy akkor ki viseli a nadrágot? Ki a férfi? 

Achilleus-tól Odüsszeusz-ig

Lassan egy évtizede zajlik a kutatás a (kis)fiúk válságáról. Felmérték, hogy és kikutatták, hogy a srácok sokkal rosszabban teljesítenek, nem tudnak megülni a seggükön, sok pornót és videójátékot játszanak, és ehhez még nem is jöttek hozzá az okostelefonok használatáról szóló kutatások. Tudjuk, hogy sokat vagyunk fiútársaságban vagy magányosan, mások a nekünk felállított sztereotípiák és hiedelmek. Kongatják a vészharangot, hogy elvesztettük az identitásukat ebben az új világban. Arról viszont egyenlőre kevesebb szó esik, hogy hol tudják a férfiak megtalálni a kitörési pontot, mitől lesznek újra versenyképesek.  

Hanna Rosin egy olyan megközelítéssel állt elő, amely az alkalmazkodóképesség oldaláról közelíti meg a kérdést és ebből az irányból ajánl kiutat. Rosin szerint a nők olyanok, mint a bevándorlók, akik egy másik országba költöztek. Látják az új társadalmi közeget, értik az összefüggéseket, és rugalmasan alkalmazkodnak az új körülményekhez. (Megtanulták a férfiak és az üzleti világ játékszabályait.)

Ebben a közegben viszont a férfiak jelenleg olyanok, mint azok a bevándorlók, akik ugyan fizikailag elköltöztek, de mégis megtartják a régi hely szokásait, elvárásait, vagyis a régi nyelvet beszélik, a régi erkölcsöket követik. Ezen elmélet szerint a férfiak viselkedése inkább merevebb és makacsabb. Míg a nők belevetik magukat a lehetőségekbe, addig a férfiak ragaszkodnak a régi módszerekhez, keseregnek a múlton, várnak a megszűnt és soha vissza nem térő álláslehetőségekre. A férfiak nagy részének csak akkor lesz esélye versenyképesnek maradni ebben a történetben, ha olyan módon alkalmazkodnak a megváltozott körülményekhez és játékszabályokhoz, mint ahogy a nők tették.

Egyrészt átgondolják és újraértelmezik a maguk által megalkotott hiedelmeket  a családfenntartói és érzelmi támasz biztosító szerepekről. Másrészt igazi bevándorlókká válnak a szónak abban az értelmében, hogy felismerik, elveszítették privilegizált helyzetüket, alkalmazkodniuk kell a megváltozott világhoz. És tudomásul kell venniük, hogy idegen ők is egy idegen világban. A körülmények már nem teszik lehetővé, hogy Achilleusok legyenek, akik szemtől szemben harcolnak, vagy erővel rákényszerítik akaratukat másokra. Helyette a ravasz és okos Odüsszeusszal kell azonosulniuk. Az okos, sokoldalú és ravasz Odüsszeszusszal, aki ha kell, kiköti magát az árbochoz, csak most nem a szirének miatt, hanem mert a helyzet azt kívánja, hogy egy helyben üljön és koncentráljon.