Sokunk életét keseríti meg a halogatás, nem lehet elégszer írni, beszélni róla. Így van ez annak ellenére, hogy tengernyi szakirodalma van a témának és nagyjából két kattintással találunk jó anyagokat. Nagyon röviden összeszedjük az okokat és hogy mit tehetünk ellene.

A halogatásunk sok a segítő anyag ellenére nem múlik. Félünk, toporgunk, azt gondoljuk, nincs értelme, nem lesz olyan jó, mi lesz, ha, úgysem sikerül, középszerű lesz, már nincs értelme, erre a kis időre, lekéstem, nem éri meg stb. A sort a végtelenségig folyathatjuk.

Ebben a cikkben röviden felsoroljuk az okokat, a hazugságainkat ezzel kapcsolatban, majd hogy mit tehetünk ellene. De ha ezek közül egyik sem érdekel igazán, akkor görgess a cikk végére és ott van egy jó tanács. Ha csak azt fogadod meg, és rendszeresen azon elv alapján cselekedsz, akkor óriásit fogsz előre lépni. 

Milyen okokból halogatunk?

Előzetes figyelmeztetés: Attól, hogy tudjuk, hogy miért halogatunk, még nem szűnik meg a szokás, de jó tisztában lenni a miértekkel. Dr. Joseph R. Ferrari három csoportba osztja a halogatókat. Vannak az izgalomkeresők, a kitérők és a döntéshalogatók.

1. Az izgalomkeresők az utolsó pillanatig halogatnak, hogy egy nagy lendülettel utána mindent elvégezzenek.
2. A kitérők a kudarctól vagy sikertől való félelem miatt halogatják a tennivalóikat. (Ők általában szoronganak amiatt, hogy mit gondolnak mások róluk.)
3. A döntéshalogatók nem tudják eldönteni, hogy mit csináljanak. Számukra a döntés elhalasztása felmenti őket az alól, hogy szembenézzenek a döntés következményével.
Bármelyik csoportba is tartozol, tudd: ezen változtathatsz.

Milyen hazugságokkal áltatják magukat a halogatók?

Felsorolásszerűen, kommentár nélkül.

1. Túlbecsüljük a munka elvégzéséhez szükséges hátralévő időt.
2. Alulbecsüljük a munka elvégzéséhez szükséges tényleges időt.
3. Alulbecsüljük, hogy mennyire leszünk motiváltak a következő napon, a következő héten a következő hónapban.
4. Azt gondoljuk, hogy a sikeres munkavégzés alapfeltétele, hogy élvezzük az adott tevékenységet.
5. Azt gondoljuk, hogy nem szerencsés olyankor dolgozni, amikor nincs hozzá kedvünk.

Mit kéne változtatnunk, hogy ne halogassunk? 

A teljesség igénye nélkül néhány ötlet:

1. Készítsünk listát minden tennivalónkról.
2. Osszuk fel az elvégzendő a munkát.
3. Azonosuljunk a feladattal.
4. Erőltessük a munkát. (Elég lényeges pont.)
5. Készítsünk időbeosztást. Becsüljük meg, hogy mennyi idő egy feladat, a kapott értéket pedig szorozzuk meg kettővel. (Újabb lényeges és általában elhanyagolt tétel.)
6. Nézzünk bizakodva a jövőbe.
7. Jutalmazzuk magunkat az elvégzett feladatok után.
8. Folytassuk a tennivalóinkat.

Ha csak egy tanácsot fogadnál meg mára:

Akkor legyen az, hogy amikor halogatni szeretnél, akkor mondd azt magadnak, hogy oké ezt most kéne halogatni, mert túl sok, mert nincs kedvem hozzá, mert vannak jobb dolgok, és satöbbi, de. És ez a de lényeges. De, egy kicsit belekezdek. Mondjuk 5 percet foglalkozom vele. Vagy csak kiporszívozom az előszobát. Nem az egész lakást. Csak belekukkantok abba doksiba, csak leszerelem a tetejét. Mindegy hogy mennyit, de egy picit belekezdek. Csak egy picit. 

És jöhetnek kommentbe a tapasztalatok. 

Van, amikor nem tudjuk elviselni a valóságot, és a pszichénk különböző módszerekkel eltorzítja azt. Biztos hallottad már, hogy te most elfojtasz, vagy kivetítesz. Esetleg tagadsz, vagy hasítasz. Mik ezek, és miért csináljuk? Ezek az elhárító, vagy más nevükön én-védő mechanizmusok. Nézzük őket. #alapok.

Mik is ezek valójában?

Erős szorongás, stressz vagy egyéb domináns és életünket befolyásoló tényezők hatására két választ adhatunk:  erőfeszítéseket teszünk a racionális problémamegoldásra, vagy torzítunk. Előbbi nagyon hatékony, utóbbit viszont gyakrabban csináljuk. Ilyenkor a tudatalattink olyan technikákat és trükköket dolgoz ki, ami segít abban, hogy könnyebben megküzdhessünk a szorongásainkkal. Az énünknek védelemre van szüksége, ezért létrehozzuk az elhárításokat.

Az életnek mennie kell tovább

Azért csináljuk ezt, mert különben nem tudnánk elviselni a szorongást, ami ezzel jár. A psziché szempontjából a legfontosabb, hogy túléljünk, folytatódjon az élet. Széles skálán alkalmazzuk ezeket az elhárításokat és legtöbbször észre sem vesszük. Szélsőséges példák erre: halál, válás, munkahely elvesztés, de ennél hétköznapibb esetekben is torzítunk: vitákban, vagy amikor az önmagunkról alkotott elképzeléseinket, véleményeinket mondjuk el. Az énvédő mechanizmusok nagy hátránya, hogy eltorzítják, átalakítják és meghamisítják a valóságot. Ennek szélsőséges példáit láthatjuk egy bántalmazó családon belül élő nőnek, aki "szemet huny" afelett, hogy a társa bántalmazza őt, vagy a gyerekeit. 

Freud 2.0

Az énvédő mechanizmusok elméletét Anna Freud, Freud lánya dolgozta tovább. Anna, apja nyomán megalkotta az olyan főbb elhárításokat, mint a a tagadás, az elfojtás, a kivetítés, azonosulás. Később más pszichológusok alakítgatták ezt a listát és a torzításokat csoportokba, struktúrákba rendezték. Most a leggyakoribbakat vesszük végig és egy következő blogbejegyzésben rövid megoldásokat is írunk hozzájuk. 

Tagadás

A tagadás egy esemény vagy állapot elutasítása. A vágyak jelentéktelenítése, a zavaró érzések száműzése a tudatból. Ha valaki ezek létét szóba hozza, a tagadó igazságtalan vádként éli ezt meg és dühöt vált ki belőle. A tagadás távolságot tart az egyén és élményei között, de nem old meg problémákat. Egyik leghétköznapibb példa, amikor az alkoholisták tagadják függőségüket.

via GIPHY

Elfojtás, elfelejtés

Ennek lényege, hogy a félelmet vagy fájdalmat okozó emlékeket utasítjuk ki a tudatból. Lehet tudatos is. (próbálunk nem gondolni rá, hogy elfelejtsük.) Két jellegzetessége, hogy egyrészt az elfojtás tárgya függ a felettes énben található értékektől valamint attól, hogy milyen tettek érdemelnek büntetést, másrészt az elfojtás sosem tökéletes (pl. elszólások) ez esetben részleges elfojtásról beszélünk.

via GIPHY

Kivetítés (projekció)

Saját el-, vagy fel nem ismert érzéseinket másoknak tulajdonítjuk, vagy másokban véljük meglátni. Ennek az a haszna számunkra, hogy az önmagunkban elfogadhatatlannak látott dolgokat elrejtsük, de közben mégiscsak kifejezésre jutnak. Két célja van a kivetítésnek: az egyik, hogy felszínre hozza az ösztönén vágyait, másrészt ezzel felszabadítson olyan energiákat, amiket az elfojtás felemésztene.

via GIPHY

Racionalizáció

Ez egy olyan torzítás, amikor szembenézés, átgondolás és önkritika helyett érvekkel támadjuk a negatív véleményeket. Megkérdőjelezzük az állítás hitelességét vagy valóságosságát. Olyan szemellenzőt keresünk hozzá, ami az elképzeléseinkkel összhangban van. 

via GIPHY

Hasítás

Egy primitívebb mechanizmus, leggyakrabban a tagadással és kivetítéssel társul. Leegyszerűsítően "feketének vagy fehérnek" látja a világot azért, hogy elkerülje a helyzetek bonyolultságából származó feszültséget. Ennek megfelelően két részre osztja a világot: „jók”-ra és „rosszak”-ra. A "jók"-ban megbízik, ez biztonságérzetet nyújt neki, a negatív csoport felé tanúsított bizalmatlanság pedig szintén a biztonságérzetet szolgálja.

via GIPHY

Reakcióképzés

Az önmeggyőzés egyik módja. Úgy hatástalanítjuk a késztetéseinket, hogy ellenkező irányú motivációt fejezünk ki.  Gyakran nehéz eldönteni, hogy reakcióképzésről vagy valós érzelmekről van szó. Érdemes megvizsgálni a reakció erősségét. Ha nagyon erős túlzásokba esünk, akkor elhárító mechanizmusról beszélhetünk. Ilyen például ha a szerelmünk hibáit erényeknek kezdjük el tekinteni.

via GIPHY

A regresszió és a többiek

És a többiek a teljesség igénye nélkül: azonosulás, bevetítés, regresszió, elszigetelés, reakcióképzés, fantáziálás, visszaesés, átlényegülés, tünetképzés, intellektualizáció, megkapaszkodás, szublimáció, önbódítás és leárnyékolás, szerepjátszás és tehetetlenség-nyilvánítás, érzelmek körülpáncélozása, eltolás-átvitel, elvétések, elkerülés, vicc és a sajnáltatás.

Hogyan tehetünk ezek ellen? Erről szól majd a következő rész. 

Miközben a fiúk jelentős százaléka kibukik az egyetemről, középiskolából, addig ezzel párhuzamosan egyre több nő kerül vezető pozícióba. Miért nem mennek vissza a férfiak az egyetemre tanulni? Hogy lehet, hogy a fiúknak ötször annyi esélyük van arra, hogy hiperaktív-figyelemhiány-zavarral (ADHD) küzdjenek mint a nők? Hogy lehet, hogy a férfiak még akkor is képesek magukra mint családfenntartóra gondolni, amikor a csajuk rég többet keres, mint ők? Tényleg a pornó és a videójáték tesz minket tönkre? És különben is, megállítható a férfiak hanyatlása? 

Egyre több cégben a nők veszik át az irányítást egyre és válnak dominánssá a jövő vezető foglalkozásainak 85 százalékában, állítja Hanna Rosin, a The end of Man című könyv szerzője. Egy korábbi TED előadásában az adatai szerint ma minden diplomás férfira 3 diplomás nő jut, és a lányok jobban teljesítenek az iskolában első osztálytól a diplomáig és a későbbiekben is. A BA és a MA fokozatnak csak 40 százaléka a férfiaké, viszont a kisegítő és felzárkóztató osztályok 2/3-a fiú. Egy másik kutatás szerint az elmúlt 50 évben a munkaképes férfiak átlagos évi jövedelme 28 százalékkal csökkent. A legfiatalabb generációknál pedig a 20-as éveikben járó nők már jóval többet keresnek az azonos korú férfiaknál. Hanna Rosin szerint ezek a tények hatást gyakorolnak a párkapcsolatainkra, a randiszokásainkra és a családi szerepeinkre is. Úgy tűnik, hogy az eddig megszokott és 2000 évnyi társadalmi berendezkedésnek a változása zajlik a szemünk előtt. Mi áll a hátterében, mi a kifutása és milyen lehetőségei vannak benne a férfiaknak? Ahhoz, hogy megértsük a jelenlegi folyamatokat, kicsit messzebbről kell indulnunk és vissza kell mennünk az időben.

A Marlboro man-től az antiférfiig

Évtizedekig a Marlboro Man kitalált alakja és ideálja hatotta át a világot és a férfiak világát. Az erőtől duzzadó, szívós, a világgal egyedül harcban álló és azt uralma alá hajtó férfi testesített meg mindent, amit a férfiasságról és a férfiszerepekről gondoltunk. A társadalom jelentős része azonosult a szereppel, de ahogy a "baby boom" generáció tagjai, úgy a Marlboro Man is nyugdíjba vonult néhány éve. Mi volt még jellemző erre a férfigenerációra? Hogy alapvetően ás gyártó és termelő gazdaságban éltek, és általában olyan társadalmi berendezkedésben, ami hierarchikus és férfiközpontú volt. 

A Marlboro Man, az "alfa" nyugdíjba vonulása után megjelent a színen, mintegy kontraszthatásként egy más típusú férfimodell, az "omega", az antiférfi, a maga számos altípusával és hasonlóan leegyszerűsítő és sztereotíp jellemzőivel. Ő a romantikus lúzer, aki nem képes munkát találni, az örök kamasz, aki nem képes felnőni és felelősséget vállalni. De ő a vonzerő nélküli mizantróp, esetleg a kanapénülő öcsitípus vagy a mamahotel örökös vendége, Anyu kedvence. Velük szemben pedig megjelentek a női szuperhősök: Lady Gaga, vagy például Angelina Jolie, mint új James Bond, esetleg Daenerys Targaryen figurája a Trónok harcából. A hollywoodi filmekben a szőke nők helyett egyre többször jelennek meg a férfiak és apák, mint balfékek és szerencsétlen flótások.

Társadalmi változások ideológia nélkül

Ez a történet egyik fele, a férfimodellek változása. De mi történt a másik térfélen? Hogy alakultak a női szerepek és a női munkavállalás? A nők nem most özönlik el először a munkaerő-piacot, állítja Hanna Rosin, hiszen volt erre példa már a 20-és a 60-as években. Alapvető különbség az akkori és mostani helyzet között, hogy míg a 20-as és 60-as évek eseményeit áthatották a feminista mozgalmak és az iparosítás hajtotta, addig a jelenlegi folyamat mögött nincsen semmilyen határozott ideológia.

A mostani jelenség mögött az elmúlt 30-40 év gazdasági folyamatai és a munkaerőpiac átalakulása áll, mely egy termelő és gyártó piacról lecserélődött egy szolgáltatásalapú, az információáradáson és kreativitáson nyugvó tudásgazdasággá. A jelenlegi történések a férfiak 2000 éves tendenciáit törik meg, és nemcsak a fehér és keresztény férfiakét, akik már most is számos helyen vesztesei a változásoknak. (Lásd USA)

(Clint Eastwood a Gran Torino című filmben. A volt gyári munkás, az utolsó Marlboro Man-ek egyike, aki alig érti a körülötte lévő világot.)

Gerjedelemfüggő pornógeneráció

A női munkavállalói adatok és rövid és leegyszerűsítő történelmi előzmények után nézzük fiúkról elérhető jelenlegi adatokat. Philip Zimbardo évek óta foglalkozik a fiúk hanyatlásával és kongatja a harangot, felhívva a figyelmet a nagyon is létező problémára. Ő úgy látja, hogy a férfiak jelentős része kiég a munkában, szociálisan sikertelen a lányokkal, később pedig szexuálisan a nőkkel. Mire egy átlagos fiú felnő, 11 ezer órát tölt videójátékkal, nagyrészt magányosan. Emellett átlagosan hetente 50 pornófilmet fogyaszt el, és ha még azt is hozzávesszük, hogy a férfiak folyton férfiakkal töltik a szabadidejüket: klubok, sportegyesületek, hadsereg, kocsma, akkor egyáltalán nem csodálkozunk azon, hogy sokan nem értik a nők nonverbális jeleit, kétértelműségeit. Zimbardo szerint a sok videójáték és pornó miatt hasonlóvá válnak a srácok a drogfüggőkhöz, csak ők gerjedelemfüggők lesznek. Mivel egy folyamatosan a pornó és videójátékok (újabban az okostelefonok állandó netkapcsolata, social media) által generált feszültségben élnek, így jelentős változáson mennek át az agyi idegpályák, amihez képest a való világ meglehetősen lassúvá és unalmassá válik.

Ha folyton a pornón és a videójátékon edződöm, akkor mit tud adni például egy átlagos tanóra, ami analóg, statikus és passzív? - teszi fel a kérdést Zimbardo. Vagy mit tud adni egy párkapcsolat? Hogy tud ez a gyors tempó harmóniába kerülni egy romantikus kapcsolattal, aminek természete, hogy lassan és csendesen bontakozik ki?

A kérdés, hogy ezek az adatok megmagyarázzák-e azokat a feltevéseket, hogy a fiúk miért lesznek jobban figyelemhiány-zavarosak vagy hiperaktívak, miért nem tudnak végig ülni egy órát, vagy miért nem tudnak koncentráltan figyelni? 

Polarizálódó gazdaság

Kanyarodjunk vissza most a magasan képzett nőkhöz, akik jobban teljesítenek az iskolában mint a férfiak, elárasztják az egyetemeket, egyre több vezető pozícióba kerülnek és többet keresnek mint férfi kortársaik. Amikor a gazdaság feloszlik magas képzettséget igénylő és jól fizető munkákra, valamint alacsony képzettséget igénylő és alacsonyan fizetett munkákra, akkor azt a közgazdászok polarizálódó gazdaságnak nevezik. Ez játszódik le a világ egyre több helyén lassan 40 éve. Itt gyakorlatilag nincs középút, mivel a közepes végzettséget igénylő és közepes bérrel kecsegtető munkák teljesen kiszorulnak a gazdaságból.

Rosin kutatásai szerint ez a folyamat egészen különbözően hat a férfiakra és a nőkre. Ebben a folyamatban mind a két csoport kitolódik a középosztályból, de míg ezután a férfiak stagnálnak, addig a nők felrepülnek a magasan képzett és magasan fizető állásokba. Miért történhet ez? Ahogy említettük a gazdaság nagyon sokat változott az utóbbi 20-30 évben és továbbra is mozgásban van, nincs megállás. Egy főleg gyártással és a legyártott dolgok árusításával foglalkozó gazdasági modellt váltott egy szolgáltatás, tudás- és információalapú kreatív gazdaság.

Ez a két típusú gazdaság különböző típusú készségeket igényel és ami talán még fontosabb, hogy az új gazdasági modell meglehetősen közömbös az erő és méret tekintetében, ami korábban a férfiakat segítette. A mai gazdaság megköveteli az intelligenciát, abból is az érzelmit, azt, hogy képes legyél egy helyben ülni és fókuszálni, képes legyél nyitottan kommunikálni, másokat meghallgatni és egy olyan munkahelyen tevékenykedni, ami képlékenyebb mint valaha. Ahogy fentebb feltettük kérdésben, ezek mind olyan készségek, amikben a férfiak és fiúk rendre elmaradnak a lányok mögött és azt látjuk, hogy ezekben a dolgokban a nők kiemelkedőbbek, ügyesebben boldogulnak ebben az új világban.

Ehhez hozzájárul az is, hogy az új típusú munkakörnyezetben nem csak a munka típusí változott meg, hanem a vezetési szokások is. Míg korábban egy inkább parancsnokszerű és autoriter vezető osztogatta a feladatokat fentről lefelé, addig ma a coach-szerű vezetőket tartják a megfelelő iránynak, akik támogatják a kreativitást, ráveszik az embereket, hogy szóba álljanak egymással, képes csapatokat felállítani és irányítani egy lapos szervezetben. Olyan vezetőket tartunk ma etalonnak, akik tudnak kreatívan és motiválóan hatni ránk szép szóval. A nők általában ebben is jobbak.

Akkor ki hordja a nadrágot? 

Mivel a polarizálódó gazdaság kettébontotta jól keresőkre és rosszul keresőkre a világot, az is kirajzolódik, hogy az alsó szektorban olyan munkákra van jelenleg kereslet, amelyet korábban a nők végeztek el, ráadásul ingyen. Ilyen az ételkészítés, az idősgondozás és a gyereknevelés.

És akkor kerül megválaszolásra a cikk bevezetőjében feltett kérdés, hogy azok a férfiak, akik ilyen helyzetbe kerülnek és egyre jobban tolódnak ki az alsó szektorba, miért nem próbálnak meg valamit tenni az ellen, hogy lecsússzanak. A választ a fejünkben lévő sztereotípiákban és bizonyos tanult készségekben kell keresnünk. Az USA-ban arra a kérdésre, hogy miért nem mennek vissza az iskolapadba, hogy új képesítéseket szerezzenek, a férfiak azt válaszolták, hogy az nagyon kényelmetlen lenne számukra, mivel úgy tekintenek magukra, mint családfenntartóra és ez a két kép nem összeegyeztethető a fejükben. Emellett nem tudnák sem kiépíteni, sem igénybe venni azt a szociális hálózatot, ami segítené őket egy egyetem elvégzésében mondjuk munka és család mellett és amit a nők pillanatok alatt kiépítenek egy ilyen helyzetben egymás segítésére és támogatására. (Ez összefügg Shawn Achor a Harvard Egyetemen végzett kutatásaival, miszerint, akik csoportban, közösségben tanultak, és aktív társasági életet éltek, kevésbé morzsolódtak le az egyetemen, mint azok, akik egyedül próbálták megoldani a problémáikat.)

Kansasban, egy korábbi munkásvárosban, a helyi főiskolán tanuló srácoknak, felvázolták egy előadás keretében, hogy mi vár rájuk. Ezeknek a srácoknak az apukáik egy gyártásra berendezkedett világban dolgoztak, és nagy valószínűséggel a fiaik is ezzel a képzettel indultak el az életben. Az előadás alatt elmondták nekik, hogy már nincs morális felsőbbrendűségük a nők felett, hogy már nincs szükség az ő érzelmi támaszukra és már nem ők a családfenntartók. Akkor viszont kik ők? Tehetik fel joggal ezek a fiúk?

Ezután pedig egy diagramot mutattak nekik. Rajta egy szám: évi 85 ezer dollár. Ehhez hozzátették: ez nőd fizetése. Majd mutattak egy másik diagramot: rajta ez: évi 12 ezer dollár. Ez a ti fizetésed. Utána pedig megkérdezték, hogy akkor ki viseli a nadrágot? Ki a férfi? 

Achilleus-tól Odüsszeusz-ig

Lassan egy évtizede zajlik a kutatás a (kis)fiúk válságáról. Felmérték, hogy és kikutatták, hogy a srácok sokkal rosszabban teljesítenek, nem tudnak megülni a seggükön, sok pornót és videójátékot játszanak, és ehhez még nem is jöttek hozzá az okostelefonok használatáról szóló kutatások. Tudjuk, hogy sokat vagyunk fiútársaságban vagy magányosan, mások a nekünk felállított sztereotípiák és hiedelmek. Kongatják a vészharangot, hogy elvesztettük az identitásukat ebben az új világban. Arról viszont egyenlőre kevesebb szó esik, hogy hol tudják a férfiak megtalálni a kitörési pontot, mitől lesznek újra versenyképesek.  

Hanna Rosin egy olyan megközelítéssel állt elő, amely az alkalmazkodóképesség oldaláról közelíti meg a kérdést és ebből az irányból ajánl kiutat. Rosin szerint a nők olyanok, mint a bevándorlók, akik egy másik országba költöztek. Látják az új társadalmi közeget, értik az összefüggéseket, és rugalmasan alkalmazkodnak az új körülményekhez. (Megtanulták a férfiak és az üzleti világ játékszabályait.)

Ebben a közegben viszont a férfiak jelenleg olyanok, mint azok a bevándorlók, akik ugyan fizikailag elköltöztek, de mégis megtartják a régi hely szokásait, elvárásait, vagyis a régi nyelvet beszélik, a régi erkölcsöket követik. Ezen elmélet szerint a férfiak viselkedése inkább merevebb és makacsabb. Míg a nők belevetik magukat a lehetőségekbe, addig a férfiak ragaszkodnak a régi módszerekhez, keseregnek a múlton, várnak a megszűnt és soha vissza nem térő álláslehetőségekre. A férfiak nagy részének csak akkor lesz esélye versenyképesnek maradni ebben a történetben, ha olyan módon alkalmazkodnak a megváltozott körülményekhez és játékszabályokhoz, mint ahogy a nők tették.

Egyrészt átgondolják és újraértelmezik a maguk által megalkotott hiedelmeket  a családfenntartói és érzelmi támasz biztosító szerepekről. Másrészt igazi bevándorlókká válnak a szónak abban az értelmében, hogy felismerik, elveszítették privilegizált helyzetüket, alkalmazkodniuk kell a megváltozott világhoz. És tudomásul kell venniük, hogy idegen ők is egy idegen világban. A körülmények már nem teszik lehetővé, hogy Achilleusok legyenek, akik szemtől szemben harcolnak, vagy erővel rákényszerítik akaratukat másokra. Helyette a ravasz és okos Odüsszeusszal kell azonosulniuk. Az okos, sokoldalú és ravasz Odüsszeszusszal, aki ha kell, kiköti magát az árbochoz, csak most nem a szirének miatt, hanem mert a helyzet azt kívánja, hogy egy helyben üljön és koncentráljon. 

Sok befejezetlen és abbamaradt dolgunk van az életben. Nekem is van vagy féltucat. Egy személyes példán keresztül mutatom be, hogyan gyűrhetjük le ezeket, ha ismerjük az útközben felmerülő buktatókat. Aki gyors és lineáris megoldást vár, még most kattintson el. Rendszeres és következetes lépéseken keresztül vezet az út az abbamaradt dolgok befejezéséhez.

Mit kezdjünk a befejezetlen dolgainkkal?
Három dolgot csinálhatunk: megnézhetjük minden nap és felidegesíthetjük magunkat, hogy még mindig ott van, pont úgy, ahogy hagytuk. Elengedhetjük a kérdést: soha nem teszek rendet abban a kupleráj garázsban, így marad, nekem jó úgy, ahogy most van. Harmadik lehetőségként eldöntjük, hogy megváltoztatjuk, mert annyira zavar minket az, ahogy most van. Több opció nincs. Most csak a legutolsóval foglalkozom. Miután eldöntöttük, hogy változtatunk, igazából, tettünk egy lépést, de akad még néhány. Egy tetszőleges, saját életből vett, mások számára bugyuta és "álproblémán" mutatom be a lépéseket és a felmerülő nehézségeket.

Édes, első világbeli problémáink
Rendszeresen veszek új könyveket. Eddig ismerős lehet bárkinek: megveszed, elolvasod. Velem is így indult, csak közben láttam más, érdekes könyveket is, így azokat is megvettem és azokat is elkezdtem olvasni. Két-három könyv ment párhuzamosan, aztán 4-5, majd valahol egy éve, szétszaladt a ménes és elvesztettem a kontrollt, már úgy is vettem újabb és újabb könyveket, hogy ki sem nyitottam, a korábban vásároltakba meg miután beleolvastam, néhány tíz oldal után félretettem őket. Egy hónappal ezelőtt úgy állt a helyzet, hogy két teljes kupac állt az íróasztalon, egyikben a félbehagyott könyvek, másikban azok, amelyeket el sem kezdtem.

Ez a kiindulás. Korábban akárhányszor megláttam a kupacot, irtó haragra gyúltam, és jól felidegesítettem magam. Egy ideig a nem létező negyedik verzióhoz fordultam: el tettem szem elől. Beraktam egy szekrénybe, hogy ne is lássam. Pechemre vagy szerencsémre a szekrényt üríteni kell, így kezdenem kellett valamit a problémával. Úgy döntöttem, hogy megváltoztatom a helyzetet és befejezem a könyveket. Elhordom a magam által épített hegyet. Jó, de hogy kell ezt csinálni? Hogy ne jussak ugyanoda, ahova korábban? Még egy félretett könyv és még egy vásárlás.

(A két kisebb kupac)

Kérem, zárja el a csapokat
Ahogy a pénzügyi tanácsadások elsődleges szabálya a zárjuk el a csapokat és szivárgókat, úgy én is innen vettem az első lépést. Nincs több könyv. Ha törik, ha szakad. El kell kerülni a könyvesboltokat, könyvtárakat, újságos standokat, szobákat és könyvvel teli tereket, legyen az vásár, fesztivál vagy egy tárgyaló, váró. A probléma egy apró része így megoldódott, a szivárgás megszűnt.

Szedd szét darabokra
Ha már az előbb a csapokról volt szó, a szedd szét kis darabokra felhívás évek óta folyik a csapból is minden hatékonysággal, célba éréssel és eredményességgel folyó platformon. Sok kicsi gól. Mit jelent ez itt? Nyilván, egyszerre csak egy könyv. Le venni a halom tetejéről az elsőt és elkezdeni olvasni. A le venni rész stimmel, de ne szívassuk meg magunkat azzal, hogy akkor most egy lendületre végig olvassuk az egészet. Olvassunk, de csak annyit, amennyi jól esik, és amikor félretesszük, akkor határozzuk meg a következő időpontot, amikor foglalkozni fogunk vele.
  
Takarítsd el az utat előle
Nem elég azt mondani, hogy nem akarok többet tévézni. El is kell takarítani önmagunk elől a távirányítót. De még ez sem elég: az orrunk elé kell pakolni, amit helyette tenni akarunk. Levettük a könyvet a kupac tetejéről és olvastunk belőle. Azután, amikor meghatározzuk, hogy mikor fogunk legközelebb olvasni, arra az időre minden más tevékenységet eltakarítunk onnan. Ez a következő lépés.

Megnéztem, mikor van időm ezzel foglalkozni: reggel, reggel utazás közben, hazafelé szintén utazás közben és este. Négy alkalom is adódott egy nap. Később kiderült, hogy kettő sokszor kiesik, így maradt a reggel és a reggel utazás közben. Levettem a polcról, olvastam, eltakarítottam az utat, olvastam megint. Működött. Volt, hogy kimaradt egy nap, annyi még beleférhet, ne legyünk perfekcionisták. Viszont arra figyeljünk, főleg az első időkben, hogy max egy nap maradjon ki és inkább csak néha. A kritikus mezőre lépünk, ha két-három nap is kimarad, az én tapasztalatom az, hogy nehéz lesz onnan visszakormányoznunk magunkat, főleg, ha ez a szokás még nem alakult ki. Az első egy-két hónap ebből a szempontból különösen fontos és hangsúlyos.

Motiváció, motiváció, motiváció
Akárhogy is nézzük, neked kell egyszemélyben önmagad edzőjének, kiképzőtisztjének és megértő terapeutájának lenned. Jó, ha előre tudod, ez a történet nem lesz lineáris. Fontos azt is tudni, hogy a kezdeti lelkesedés után esni fog a lendület, jön az első holtpont, amikor szükséged lesz a motivációra. Írd, mennyit haladtál, így amikor később, amikor azt hiszed, hogy még semennyit nem mentél, lásd, igenis tettél már lépéseket, nincs miért elkeseredned. Ha nem tudod honnan indultál, és útközben sem látod, hogy mennyit haladtál, akkor a saját téves emlékezeted, sémád és szubjektivizmusod meg fog csalni. Ezért kell vezetned ez. Ha nehezebb idők jönnek, láthatod, hogy mennyi az annyi.

Ünnepeld meg a kis eredményeket, hogy tudd folytatni
Ez szorosan kapcsolódik az előzőhöz. Állj meg, és veregesd meg a hátad. Jól csináltad, ügyes vagy. Fújd ki magad és folytathatod. Részben emiatt van ez a poszt is. Nagyjából két hét alatt, napi 20-25 oldal kellemes olvasással végeztem egy tök jó szexuálpszichológiai könyvvel, amit annó abbahagytam. Most jöhet a következő. Valószínűleg a holt pont itt lesz nálam, mert talán kevésbé érdekes a következő könyv, de el kell kezdeni. Most meg volt az ünneplés.

Válassz plusz motivációt és tedd transzparensé
A kutatások szerint nem jó ha egy terved rögtön az elején elmondod másoknak, mert ezáltal azonnal csökkented a saját motivációdat. A kimondás és másokkal megosztás pozitív visszajelzéseket és buksisimogatásokat indukál, legyen az valós vagy facebook lájkok formájában történő. Emiatt hajlamosak vagyunk egyből hátradőlni. Később, ha már van egy kicsi eredmény, jobb, ha az ember transzparensé teszi ezt, hogy a nyilvánosság is nyomást helyezzen rá. Emellett, a projekt számon kérhetővé, elszámolhatóvá és átlátható válik. Emiatt is a poszt. Hogy maradéktalanul végig vigyem.

És hogy nektek is megérje
Minden elolvasott könyvemet feldobom a Pszichológia Light facebookjára és aki ír kommentbe, hogy neki kell ez a könyv, az viheti. Két feltétellel: tilos pénzt csinálni belőle, illetve, ha nem olvasnád el, mert útközben rájössz, hogy ez téged még sem érdekel annyira, semmi gond, akkor egyszerűen továbbadod olyannak, akit ez érdekelhez. Ezt persze teheted azután is, ha elolvastad.

Konklúzió
Döntsd el, hogy mit akarsz a befejezetlen feladatoddal, dolgoddal: elfogadod vagy változtatsz rajta. Szedd fő részekre: zárd el a szivárgást és nézd meg a főfeladatot. Aprítsd kis részekre, rúgj kis gólokat. Takarítsd el előle az utat, jelölj ki neki idősávot, tedd az orrod elé. Légy következetes és rendszeres. Ne, vagy ritkán hagyj ki napokat. Jutalmazd és motiváld magad. Mérd a lépéseket. Örülj minden kis eredménynek és ünnepeld meg. Folytasd és tedd transzparensé. Néhány év és rendben lesz. 

A katolikus egyház által meghatározott főbűnök sokunk előtt ismertek. Ők a harag, az irigység, a lustaság, a kevélység, a kapzsiság, a bujaság és a falánkság. Bár a 21. században nem sokan gondolják úgy, hogy ezeknek bármekkora jelentőségük lenne, ennek ellenére Simon M. Laham a Miért jó, ha néha rosszak vagyunk: A 7 fő bűn pszichológiája című könyvében érdekes kísérletet tesz: megnézi, hogy pszichológiailag mit nyerünk, ha elkövetjük ezeket a bűnöket. Kiderül, hogy a harag például növeli a kitartást, a lustaság serkenti a kreativitást, az irigység pedig növeli az önbecsülést. Nézzük, hogyan. 

Akik nehéz időkben is kitartanak

A haragot általában karddal hadonászó őrültek képével jelenítették meg a középkorban és úgy véljük, a düh megegyezik az erőszakkal. Pedig a harag és az erőszak közel sem azonos. A pszichológusoknak a harag elsősorban érzelem. Amikor haragszunk, úgy érezzük, hogy pulzusunk felgyorsul, testünk megfeszül, figyelmünk beszűkül. Heves szívveréskor változik az izom mozgása és a vérnyomás is megemelkedik, de ebből nem következik erőszak. Ez a statisztikák szerint amúgy is csak esetek 10 százalékban fordul el. Amikor egy autós elállja az utat előttünk, akkor anélkül is átélhetünk haragot, hogy meg akarnánk ütni a sofőrt. Ha a haragból kivonjuk az erőszakot, már nem is tűnik olyan félelmetesnek. Sőt. Ha kivesszük az erőszakot, akkor megnézhetjük azt is, hogy mit profitálhatunk belőle?

Egy kísérletben, a Bar-Ilan Egyetemen, a résztvevő csoport tagjai kaptak egy sor feladványt és arra kellett rájönniük, hogy milyen szabályszerűség húzódik meg a feladatok hátterében. Egy darabig próbálkoztak, de senkinek nem sikerült megoldani a feladatot. Nem csoda, hisz nem volt semmiféle szabály benne. A kutatást végző Mario Mikulincer-t az érdekelte, hogy mi az emberek saját reakciója a kudarcra. Így a feladat után, a résztvevők kaptak egy másik, és megoldható tesztet. Az első feladat után a résztvevők között voltak, akik szomorúak lettek, mások leverten vették tudomásul a kudarcot. Akadtak olyanok, akik nyomasztónak találták a helyzetet, egyesek pedig dühösebbek lettek. A kísérlet számára ők, a dühösek voltak érdekes, hiszen ők a következő feladatnál kitartóbbak voltak. Ez eredményre is vezetett: jobban teljesítettek, mint a többiek. A vizsgálat két dologra világított rá: egyrészt sokszor az váltja ki a haragot, hogy céljaink meghiúsulnak. Másrészt, a harag további kitartó próbálkozásra ösztönöz minket.

Az érzelmekre és a pszichológiai állapotokra, például a célokra, a közelítés vagy távolodás jellemző. Közelítéskor szeretnék kapcsolatba lépni a környezetünkkel és ez arra sarkall minket, hogy a jutalmakra és az ösztönzésekre koncentráljunk. Távolodó vagy megelőző állapotoknál, mint a félelem vagy az undor (pl. csúszó-mászók, szennyeződések) igyekszünk távol tartani magunkat. A megelőző motiváció középpontjában a veszély és a büntetés elkerülése kerül. Mindkét motiváció más és más agyi aktivitást mutat, a dühös agy pedig nagyon hasonlít a közelítő agyra. A dühös agy tehát közelítési törekvéseket vált ki, az emberek pedig felismerik a düh motiváló hatását és előnyt kovácsolnak belőle. Johannes Cassianus szerzetes szerint a harag megvakít. Pedig inkább csak arról van szó, hogy szemellenzőssé tesz. Ez azt jelenti, hogy feldühödött állapotban a jutalomra figyelünk. Ez részben magyarázza, hogy miért tartunk ki nehéz időkben is.

Légy lazább és koncentrálj a lényegre

Mit jelent, hogy restség vagy más néven lustaság? Leginkább testi és lelki inaktivitást és idegenkedést a cselekvéstől. Nem hangzik durván. Még is mitől válhatott főbűnné? Eredetileg nem a restség, hanem a latin acedia szerepelt a listán, ami szellemi tunyaságot, gyengélkedést és elkeseredést jelentett. Ez egy sokkal negatívabb szó volt. Valószínűleg az elkeseredett lelkek erőtlen és tunya testben lakoztak, akik ki voltak téve az ördög mindenféle mesterkedésének, így kinevezték az acedia-t halálos bűnnek. Később valahogy az acedia helyét átvette az ártalmatlan restség. Emellett a protestánsok bevezették a munkaetika fogalmát, ami egyenlőségjelet tett a munka és az üdvözölés közé. Aki dolgozik, üdvözöl, aki rest, nem. Ilyen egyszerű lett ez, és így vált a lustaság szépen lassan gazdasági bűnné, az Isten ellen való vétkezés helyett. Amikor valaki szembeállítja az erényes munkát a vétkes lustasággal, akkor az inaktivitás, a semmittevés bűnné válik.

Pedig a restség nagyon sokféle tevékenységet foglal magába, aminek nagy részét észre sem vesszük. Az alvás, a szunyókálás, az ábrándozás és a valamivel ráérősebb sétatempó mind segíthet nekünk. Azt tudjuk, hogy éber állapotban agyunk jó a lényegkiemelésben. De azt vajon tudtuk-e, hogy még jobban teljesít, miután kialudtuk magunkat? A lényegkiemeléses feldolgozás a kutatások szerint sokkal hatékonyabb volt alvás után, mint alvás előtt.
Emlékeztek az első bekezdésre? Talán, de nem valószínű, ugyanis olvasás közben óránként kb. 13 %-ban elkalandozunk, ábrándozunk. Aki elábrándozik, valóban nem az adott feladatra koncentrál, és emiatt gyengébb teljesítményt nyújthat, ám ábrándozás közben gyakran sokkal érdekesebb és fontosabb ösvényekre léphet agyunk.

Pásztázásos vizsgálatok során arra jutottak, hogy az ábrándozások tartalma azokat a megküzdési stratégiákat tartalmazza, amelyekkel a problémáinkat oldjuk meg. Ábrándozás közben stresszhelyzetekkel próbálunk megküzdeni. Még nem tudjuk hogyan kezeljük a párkapcsolati problémáinkat, vagy más konfliktusainkat és nehézségeinket, de agyunk pásztázás közben folyton ezen dolgozik. És még egy érdekes tény a lustaság mellett. Tudjuk, hogy ahhoz, hogy valaki szakértővé váljon egy területen kb. 10 ezer órát kell foglalkoznia egy dologgal. Ami kb. napi 3 óra munkát jelent az adott témával 10 éven keresztül. Ennek ellenére a pszichológusok régóta tudják, hogy számos gondolkodási folyamat minden erőfeszítés nélkül zajlik. Gyorsan tudunk benyomásokat szerezni és ítéletet alkotni, amelyek ugyanolyan eredményesek, mint a fáradságos munkával meghozott döntések. Szóval a lustaságból is rengeteget profitálhatunk, ha nem visszük túlzásba, így javasolt a nagyobb lazaság és kevesebb homlokráncolás.

Hasonlítsunk felfelé

Mi az irigység? Rövid definíciója szerint irigység akkor lép fel, amikor az ember nem rendelkezik azzal, amivel a másik igen: magasabb szintű képességgel, teljesítménnyel vagy tulajdonnal. Irigyek vagyunk akkor is, amikor azt kívánjuk, hogy bárcsak a másiknak sem lenne. Viszont utóbbit rosszindulatú irigységnek nevezzük. A szociálpszichológia szerint az irigység alapja a társas összehasonlítás. 1954-ben Leon Fesztinger részletesen kidolgozta ennek a lélektani folyamatát. Az elegáns konklúzió szerint, aki bizonytalan saját képességében és viselkedésében, másokhoz viszonyítja magát. Viszont mindannyian folyamatosan végzünk ilyen összevetéseket: okosabb, magasabb, gazdagabb, intelligensebb, sportosabb-e a másik nálam? Társas összehasonlítás három irányba történhet: felfelé, lefelé vagy oldalirányba.

Képzeljük el, hogy első éves egyetemisták vagyunk, a szemeszter első hetében járunk, megannyi kérdéssel az otthonról való elszakadástól kezdve a kollégiumba való beilleszkedésig. Miután elképzeltük, ugorjunk előre az időben: már túl vagyunk az első féléven és kapunk egy új szobatársat. Választhatunk Rebeka és Szilvi között. Rebekáról azt kell tudni, hogy jól beilleszkedett, nagyon jól tanul, rengeteg barátja van és megszokta azt is, hogy távol él az otthonától. Szilvi ezzel szemben nehezen talál barátokat, az órákon nincs sikerélménye, a jegyei nem túl jók és iszonyatos honvágy gyötri. Felmerül a kérdés, hogy melyiket választanánk szobatársunknak? Nem kell válaszolni, de mivel ez egy létező kutatás volt, így vannak eredmények, amely azt mutatta, hogy azok érezték magukat jobban, akik a Rebeka típusú emberekkel hasonlítottak össze magukat. Még pedig amiatt, mert a hangulatjavuláshoz remény is párosult. Az irigylésre méltó sikeres példa azt üzente, hogy ez számukra is elérhető, és ez a remény jó érzést keltett bennük.

Van még két oka, miért támad jó hangulatunk a felfelé viszonyítástól. Az első szerint, ha nálunk sikeresebb emberhez mérjük magunkat, előbb utóbb hozzá hasonlónak fogjuk látni magunkat, így mi is kedvezőbb fényben jelenünk meg. A másik a fogyasztási és anticipációs hasznosság kérdése. Ehhez nézzünk egy példát. Mennyit érne meg nekünk a kedvenc filmcsillagunk csókja? És ,ennyit fizetnénk, ha azt a csókot három nappal később kapnánk meg? Bár a hasznosság szempontjából nincs különbség a kettő között, csók ez is, meg az is, mégis a kutatások azt mutatják, hogy utóbbiért több pénzt adnánk. Ezek szerinte a várásnak anticipációs hasznossága van. Hogy jön ez ide? Úgy, hogy az irigységnél is van bőven anticipációs hasznosság. Az irigykedő ember elképzeli, milyen lenne a vágyott tulajdonság, ez pedig már önmagában elégedettséggel tölti el.

Ha nem lett volna elég az érdekes tényekből, toldjuk meg ezt még azzal, hogy a kutatások szerint az irigyek boldogok, mert okosabbak és kreatívabbak lesznek az irigység hatására. Még is hogy? Úgy, hogy az összehasonlítás információt ad nekünk. Az irigy jó esetben megfigyeli az irigyelt tulajdonságait, vagy az információk alapján megtudja, a másik mit csinál jobban vagy másképp. Végül maga is jobban
teljesít. Az irigység átalakítja az elvárásainkat és másképp látjuk esélyeinket a sikerre. Amikor egy üzleti iskola hallgatói miután egy sikeres felsőbb évfolyamtársukról olvastak, magasabb fizetést jósoltak maguknak, mint amikor egy sikertelen diáktársukról szereztek tudomást. Az is lehetséges, hogy az irigylésre méltó példakép általánosságban is jobban motivál minket a kimagaslóbb teljesítményre.

Viszont a jó tulajdonságok mellett az irigység sokszor tévutakra visz és ha ezt szeretnénk elkerülni, akkor figyelnünk kell arra, hogy kire és mire irigykedünk. Például az almát a körtével nem érdemes összehasonlítani, tehát ha tanárok vagyunk, akkor nem sokat ér számunkra, ha sikeres könyvelők életéről olvasgatunk újságcikkeket. Semmilyen változás nem következik ettől. Tehát irigykedjünk tanárként egy másik tanárra, de az is fontos, hogy elérhetőek legyenek az irigyelt ember eredményei. Így az irigységnél arra jutunk, hogy ha jól irigykedünk, akkor az növeli az önbecsülésünket, és ezáltal valóban könnyebben válunk olyan emberekké, amilyeneké válni szeretnénk.

Folytatjuk a kevélységgel, falánksággal, bujasággal és kapzsisággal.

Meg akarunk hallgatni másokat, hogy értsük a problémáikat? Ennek ellenére nap mint nap azt tapasztaljuk, a legkevésbé se értjük egymást. Nem halljuk, mit akart a másik, mi a problémája. A nyitómondatok után megakasztjuk a másik mondanivalóját egy-egy közléssorompóval. Legutóbbi posztomban összeszedtem a legtöbbet használt közléssorompók egy részét. Folytatásuk következik. 

Röviden újra a közléssorompóról: a fogalmat a világ Thomas Gordontól tanulta meg. Azért nevezik így, mert miután elhangzik, a beszélgetés megakad, lelassul. A közléssorompó a másik fél magatartásának az irányítására törekszik. Legtöbbször tudattalanul teszi ezt, de olykor nagyon is tudatosan. Egy olyan verbális gát és kommunikációs megállító tábla, amely megmérgezi az egyik fél mondanivalóját. A válaszok lassítják a problémamegoldást. A közléssorompós válaszokban benne van az üzenetet küldő megváltoztatásának szándéka. Thomas Gordon 12-féle közléssorompót szedett össze. (A közléssorompók példáit Thomas Gordon: VET: Vezetői Eredményesség Tréning című könyvéből vettem.)

Elismerés, egyetértés, karonfogva dicsérettel és hízelgéssel
Bár sokan azt gondolják, hogy a közléssorompó csak negatív lehet, egyáltalán nincs így. Egy pozitív közléssorompó, legyen az elismerés, egyetértés vagy dicséret, ugyanúgy közléssorompó, hisz megakasztja a másik fél gondolatmenetét, érzelemkifejezését és problémafelvetését. Nézzük ezt egy példán keresztül: Ma, a munkahelyemen konfliktusba kerültem a főnökömmel. Elmondtam neki, hogy mi a baj az egyik munkánkkal. Elkezdtem felvetni, hogy lehetne rajta javítani, amikor a főnököm ezeket reagálta:

Rendszerint nagyon jó az ítélőképességed. 
Intelligens ember vagy.
Nagyon sok tehetség van benned.
Komoly karrier csináltál most mégis...
Nem most kezdted a szakmát.
A kisujjadban van.

Címkézünk és megszégyenítünk
A fenti munkahelyi példánál maradva és újra negatív előjelre váltva: Meghallgatás helyett mindig jól jön némi címkézés és megszégyenítés, ha mindenképpen azt szeretnénk, hogy a másik bezáruljon. Miután elmondtam, hogy mi a baj és elkezdtem felvetni, hogy kellene megoldani, a főnökömtől ez a reakció érkezhet érkezhet:

Ravaszul gondolkodsz.
Úgy beszélsz, mint egy mérnök
Most aztán jól elrontottad.

Értelmezés, elemzés, diagnosztizálás
Egy párkapcsolatban könnyen előjöhetnek az ilyenfajta megszólalások. Például: egy ideje már túl sokat dolgozol, és bejelented a párodnak, hogy a közeljövőben is sok időt kell a futó projekteddel töltened. A társad megpróbálná elmondani, hogy mit gondol vagy érez ezzel kapcsolatban, viszont te két-három mondata után ilyesmiket mondasz: 

Azért mondod, mert mérges vagy.
Féltékeny vagy.
Neked tulajdonképpen arra van szükséged, hogy...
Mindig bajod volt a felettesekkel?
Jónak akarsz mutatkozni.
Neked üldözési mániám van.

Biztatás, bagatellizálás és vigasztalás
Sokszor használjuk ezt. Én azt gondolom, hogy ebben a legkevesebb a tudatosság. Legtöbbször hirtelen reakcióként adjuk, amikor például a másik bejelenti, hogy megcsalták, kirúgták, elválnak. Ilyenkor hangzanak el a következők:

Holnap másként érzed majd.
A dolgok jobbra fordulnak..
Hajnal előtt mindig sötét van.
Borúra derű..
Ne aggódj ennyire miatta..
Ez nem is annyira vészes..

Vizsgálódás, kikérdezés és faggatózás
Ennél a közléssorompó fajtánál gondolhatjuk, hogy milyen jó segítő kérdéseket teszünk fel a másiknak, amelyek segítik őt abban, hogy megfogalmazhassa válaszait. Két dolgot fontos szem előtt tartani: valószínűleg tudja, így a kérdések inkább fognak letámadásnak tűnni, ami garantálja a másik fél bezáródását. A másik: a segítő kérdéseknek is van egy technikája, módszertana, helye és ideje. Lehet, hogy ilyen esetekben jobb ezt szakemberekre bízni. Példák a kikérdezésre, faggatózásra:

Miért tetted ezt?
Mióta érzed ezt így?
Mit tettél a megoldás érdekében?
Kértél tanácsot valakitől?
Mikor vetted észre ezt az érzést?
Ki befolyásolt?

Figyelemelvonás, elterelés és tréfálkozás
Hasonló a bagatellizáláshoz és biztatáshoz. Nézzünk egy példát: Ha karon fogjuk a másikat, és azt mondjuk neki, gyere és menjünk csináljunk valamit, akkor sokat segítünk neki abban, hogy kibillentsük az adott a helyzetből. Valószínűleg ott és akkor az egy jó döntés lesz. Viszont, ha szeretnénk azt is, hogy ne csak egy rövid időre lökjük ki a fejéből az aktuális problémát, célszerű ezt is elhagyni. Lehetséges, hogy miután elmondta és megfogalmazta a benne lejátszódó gondolatokat, ő akar elmenni enni egyet, és elfelejteni az egészet. Időigényesebb hallgatni, de hosszabb távon kifizetődőbb. Ezek hangzanak el eltereléskor.

A jóra gondolj!
Próbálj meg nem gondolni rá amíg nem pihentesd ki magad
Menjünk ebédelni és felejtsük el az egészet.
Erről az jut eszembe amikor
Csak gondolod hogy problémáid vannak!

Minden olyan esetben, ahol közléssorompó helyet a figyelmet választjuk, az időigényesebb és nehezebb megoldás mellett voksolunk és lemondunk a másik megváltoztatásának igényéről és óhajáról. Egy közléssorompót adónak tudnia kell, hogy közléssorompója nem elfogadni, inkább megváltoztatni akarja a másikat. Azt is érdemes tudni, hogy egy-egy ilyen sorompó és a hozzá csapódott légkör nagyon hátráltatja a személyiségfejlődést és árt a lelki egészségnek is.

Akkor mi a megoldás?
Úgy tűnik, hogy nem tudunk eredményesen megbirkózni a problémáinkkal, ha attól kell tartanunk, hogy bárki önkényesen változástatásra akar kényszeríteni minket. Ha fenyegetést, elemzést, elégedetlenséget, elnyomást esetleg vizsgáztatás tapasztalunk, bezárunk. Olyan ellenállást vált ki ez bennünk a változással szemben, ami gátolja az önálló megoldásához szükséges önkifejezést.

Mit tehetünk? Ha abban a szerepben vagyunk, hogy nekünk szeretnének elmondani dolgokat, akkor megpróbálunk, hogy nagy levegőt veszünk és csöndben, figyelmesen végighallgatjuk a másikat. A közléssorompó ellentéte az értő figyelem. Az értő figyelem azt jelenti, hogy úgy fordulok oda a másikhoz, hogy közben kizavarom a saját fejemből a mindenféle cikázó gondolatokat, ítéleteket, válaszokat és konkrét megoldási javaslatokat. Lenyelem és megtartom magamnak a fejemben lévőket. Közben azért valahogy visszajelzek, hogy valóban értem, hallom, amit mondd. Ez lehet egy rövid visszajelzés (értem, ühöm, aha) de lehet szavak nélkül is: fejbiccentéssel, szemkontaktussal. Az embernek nincs mindig annyi türelme, ideje és energiája, hogy folyton közléssorompók nélkül kommunikáljunk, de ha azt akarjuk, hogy a másikkal jobb kapcsolatban legyünk, ahhoz az első lépcsőfok a megértés és figyelem útján keresztül vezet.

Meg akarunk hallgatni másokat, hogy értsük a problémáikat vezetőként, szülőként, társként, barátként? Nyilván igen a válasz. Ennek ellenére nap mint nap belefutunk olyan szituációkba, ahol azt tapasztaljuk a legkevésbé se értjük a másikat. Nem halljuk, hogy mit akart mondani, mi a problémája. Nem tudjuk jól visszajelezni számára, hogy értjük, és halljuk, amit mondd nekünk. Sokszor már az első és második mondatok után megakasztjuk a másik mondanivalóját egy-egy közléssorompóval.

Érteni vagy legyőzni akarjuk a másikat? A téma több posztnyi anyagot is magába ölel, így kihasítottam egy szeletet belőle. A viták elején a legtöbbször ott akadunk el, hogy a másik teljes mondanivalóját nem hallgatjuk végig, hanem egy közléssorompót teszünk oda. De mik azok a közléssorompók? A fogalmat a világ Thomas Gordontól tanulta meg. Azért nevezik így, mert miután elhangzik, a beszélgetés megakad, lelassul.

A közléssorompó a másik fél magatartásának az irányítására törekszik. Legtöbbször tudattalanul teszi ezt, de olykor nagyon is tudatosan. Verbális gát, olyan kommunikációs megállító tábla, amely megmérgezi az egyik fél mondanivalóját. A válaszok lassítják a problémamegoldást, vagy akadályozzák a kommunikációt. A közléssorompós válaszokban benne van az üzenetet küldő megváltoztatásának szándéka.

Thomas Gordon 12-féle közléssorompót szedett össze, amelyek három nagy kategóriába sorolhatóak. Az első kategória az ítélkezés. Ítélkező közléssorompó a kritizálás, a címkézés, a diagnosztizálás és az értékelő dicséret. A második kategóriába tartoznak azok a közléssorompók, amelyek megoldásokat közölnek. Ilyen lehet az utasítás, a fenyegetőzés, a moralizálás, a zárt kérdések és a tanácsadás. A harmadik csoportba pedig azok a közléssorompók kerülnek, amelyek a másik aggodalmának megkerülését tűzik ki, leginkább tudat alatt. Ezek az elterelés, a logikai érvelés, és a megnyugtatás.

Ezek után nézzük a közléssorompókat és a hozzájuk tartozó példákat. (A közléssorompók példáit Thomas Gordon: VET: Vezetői Eredményesség Tréning című könyvéből vettem.)

Utasítalak, irányítalak, parancsolok neked
Elkezded mondani, hogy mit szeretnél, mik a terveid, hogyan képzeled el a jövőt. A második mondat után benyomom, hogy szerintem: 

Ezt meg kell tenned! Pl. Jelentkezned még ma arra az állásra. 
Ezt nem teheted! Pl. Ha jelentkezel arra az állásra, akkor sokat kevesebbet leszel itthon, ezt nem teheted velem, velünk.
Elvárom, hogy ezt csináld! Pl. Azért kell jelentkezned erre az állásra, mert itt meg vannak a lehetőségeit arra, hogy fejlődj és kiteljesedj. 
Hagyd abba! Pl. Fejezd be, nem akarok hallani erről az állásváltás dologról.

Figyelmeztetlek és fenyegetlek
Jobb lesz, ha nem teszed, különben…
Jobb, ha meg sem próbálod!
Figyelmeztetlek, ha ezt csinálod… Mindháromra példa: Amennyiben elfogadod ezt az állást, ami ennyi utazással és pluszmunkával jár, akkor komolyan mondom, hogy elköltözöm. És viszem a gyerekeket is. 

Moralizálok, prédikálok és presszionálok
Elkezded mondani egy barátodnak, hogy a párkapcsolatodban milyen nehézségek adódnak. Újra és újra ugyanazon a hülyeségen vesztek össze a pároddal, aminek hatására végeláthatatlan veszekedésbe és vitába fulladtok. Próbálod ezt kifejteni, amikor a harmadik vagy negyedi mondatnál a fogadó fél elkezdi mondani, hogy 

Ezt kellene csinálnod. 
Illene megpróbálnod.
A Te felelősséged ezt megtenni
Kötelességed ezt megtenni
Nagyon szeretném, ha ezt csinálnád
Nyomatékosan kérem, hogy ezt csináld

Tanácsadások és megoldási javaslatok
Valamennyire passzol, hasonlít és következik az előzőből. Nem csak prédikálok és moralizálok, hanem megtoldom egy megoldási javaslattal. Szerintem azt kellene tenned ezeknél a veszekedéseknél, hogy te nem szól közbe, hanem kivárod, amíg a másik elmondja amit akar.

Rábeszélés logikai érvekkel és kioktatás
Ilyenkor csak elmondjuk és rávezetjük a másik embert a ráció elemeivel, hogy szerintünk mi lenne a helyes követendő példa. A diszkrét kioktatás is belefér. 
Tudatában vagy, hogy ha ezt úgy csináljuk, ahogy te mondod, akkor 15 százalékkal eredménytelenebb a csapatunk produktivitása? 
A tények amellett szólnak, hogy semmiképp se változtassunk azon az eljáráson, ahogy korábban végezte a csapat a munkáját.
Engedd meg, hogy elmondjam a tényeket neked, csak a tisztánlátás és a miheztartás véget. Csak hallgass meg.
Itt van a helyes út, ahogy eddig csináltuk, nagyon szerette ezt mindenki, a vevőink is, miért kellene nekünk mindenféle más utakon mennünk, aminek nem is látjuk a végkimenetelét.
A tapasztalat azt mondja nekünk, hogy változtatnunk kell azon, ahogy eddig dolgoztunk. Látjuk, hogy ez nem vezet eredményre.

Ítélkezés, kritizálás, helytelenítés és természetesen hibáztatás
Az a fajta közléssorompó, amikor a másik gondolatait és érzései felett ítéletet mondunk, azokat helytelenítjük és megjegyzéseket teszünk rá. Tesszük ezt legtöbbször csípőből és azonnal tüzelve.

Bután viselkedsz. 
Nem gondolkodsz következetesen.
Nem vagy képben.
Nem jól csináltad.
Nincs igazad.

Folytatás hétfőn.

Az emberek szeretnének egymásra hatni. Van, aki csak közvetlen környezetére, mások akár nagy tömegekre is. Hogy miért? Mert a befolyásolási képesség hatalmat jelent. A téma szakértője, Robert B. Cialdini több évtizede kutatja a befolyásolást, és besteller könyvet írt a témában (Hatás, a befolyásolás pszichológiája). Alább bemutatom, hogy Cialdini szerint mely alapelvek mentén működik a befolyásolás.

A kölcsönösség elve
A kölcsönösség elve azt jelenti, hogy mindenkiben él a vágy, hogy viszonozza azt, hogy valakitől kapott valamit. Klasszikus példája ennek amikor az áruházban a promóciós munkatársak ingyen kóstoltatnak a vevőkkel. A kölcsönösség elve itt azt jelenti, hogy mi után ingyen megkóstoltuk az ő termékünket - ettünk egy falatot a sajtból, vagy ittunk egy kortyot az üdítőből - úgy érezzük hogy a kapott kölcsönösséget viszonoznunk kell. Ilyenkor általában vásárolunk a termékből akkor is, ha előtte nem terveztük ezt.

A hiány elve
A hiány elve azt jelenti, hogy vágyunk azokra a dolgokra, amelyekből kevés van, vagy amelyek nem mindig elérhetőek. Ennek a klasszikus esete, amikor a TV-ről kiderül, hogy csak ma kapható ennyiért, vagy a bézs színű kanapéból ez az utolsó darab. Ilyenkor azt érezzük, hogy szükségünk van rá és meg kell vásárolnunk.
A marketingtörténet egyik klasszikusa húzása volt, amikor a Red Bull piacra dobásakor mesterséges hiányt gerjesztettek: exkluzív és hírességek által látogatott New-York-i és Los Angeles-i klubokban a pincérek a pult alól adták a hírességeknek az új energiaitalt. Így generálva jóval nagyobb keresletet önmaguknak.

A következetesség elve
A következetesség elve azt jelenti, hogy megpróbálunk igazodni ahhoz, amit korábban mondtunk vagy tettünk, főleg nyilvánosan történt. A korábban tett ígéretünknek vagy elköteleződésünknek a funkciója, hogy megpróbáljunk összhangban lenni és cselekedni önmagunkkal. Sokszor ezért javasolják, hogy nyilvánosan ígérjük meg, hogy idén tényleg megtanulunk angolul, vagy nagyobb közönség előtt vállaljuk föl terveinket, mutassunk be munkáinkat. Vagy csak szimplán és gyakran beszéljünk lehetséges vagy jövőbeni terveinkről és ötleteinkről. Már maga a tény, hogy kimondjuk mások előtt befolyásol minket, és segíti, hogy elköteleződjünk korábban tett ígéreteink mellett a következetesség elve szerint.

A társadalmi bizonyíték elve
A társadalmi bizonyíték elve azt jelenti, hogy aszerint döntjük el, hogy mit tegyünk, vagy mi helyes, hogy más, hozzánk hasonló emberek mit tartanak helyesnek és jónak. A kutatások és kísérletek azt bizonyítják, hogy ha egy szállodai szobában egy táblán arra kérnek bennünket, hogy takarékoskodjunk a törölközőkkel, akkor az elér egy bizonyos hatást, de nem eleget. Viszont, ha a táblán azt is hozzáteszik, hogy ebben a hotelben a vendégek és a korábbi vendégek legtöbbje is így tett, akkor jelentősen nagyobb százalékban fogadunk szót és cselekszünk hasonlóan.

A vonzalom elve
A vonzalom elve azt jelenti, hogy arra hallgatunk, akit szeretünk. Tovább menve: minél jobban kedvelünk valakit, vagy minél jobban szeretünk valakit, annál inkább igent akarunk mondani neki. Erre szokták mondani, hogy az üzleti életben semmi sem kifizetődőbb annál, mint az, hogy akiknek el szeretnénk adni vagy akikel üzletet szeretnénk kötni, azokat igazán kedveljük.

A tekintély elve
A tekintély elve azt jelenti, hogy döntéseinknél figyelembe vesszük, hogy a számunkra tekintélyszemélyek mit gondolnak az adott kérdésről. Az ő véleményük, legyenek szakértők, véleményvezérek, tanárok, politikusok, sportolók, színészek, írók, mesteremberek, mérnökök vagy vallási vezetők döntően befolyásolnak minket is. Erre a legklasszikusabb példa Stanley Milgram engedelmességi kísérlete, ahol a kísérleti alanyoknak segédkezniük kellett a professzornak, miközben egy harmadik ember végzett feladatokat. A hibákért büntetés, egyre nagyobb áramütés járt, amit a kísérleti alanyok húztak meg. Sokan inkább engedelmeskedtek és egymás után húzták meg a kart, adva ezáltal egyre nagyobb (placebo) áramot az áldozatnak, mintsem szembementek volna a tekintélyszemély döntésével. 

Volt már úgy, hogy amiatt nem vágtál bele valamibe, mert túlságosan a tökéletességre törekedtél? Vagy túlságosan elmerültél a részletekben és kifolyt a kezedből az idő? Komoly fejtörést okoz, hogy sokszor túlságosan tökéletességre törekszünk, emiatt képtelenek vagyunk kihozni magunkból a legtöbbet. Hogyan engedhetjük el a tökéletességet, hogyan válhatunk gyakorlatiasabbá? Erre keresem a választ.

(Fontos előzetes megjegyezés: Az engedd el a tökéletességet és a ne légy perfekcionista jelszava nem egyenlő "a jó lesz az úgy" mentalitással. Ez az írás azoknak szól, akik nagyon jó minőségű munkát adnak ki a kezükből, és emellett igyekeznek elkerülni a perfekcionizmus csapdáit.) 

Légy gyakorlatias
A "perfekcionista" és a "pragmatisa" példáján keresztül érdemes megnézni, hogy az alkotás/ munka/ feladat/ projekt egyes szakaszaiban milyen veszélyek leselkednek ránk, mikre érdemes odafigyelni, miket kell elkerülni. Az alkotás/ munka/ feladat/ projekt fázisait három részre bontottam és azt mutatom be, hogy mi fut a túlságosan tökéletességre törekvők és gyakorlatias gondolkodásúak fejében. Azt is fontos megjegyezni, hogy a példában szereplő típusok egy skála két végpontját képezik. Szélsőséges, steril példák, szemléltetésre szolgálnak. Nyilván nem tudunk folyton gyakorlatiasak lenni és elengedni a tökéletességre való törekvésünket, de nem mindegy, hogy néha belecsúszunk ebbe vagy ezen séma alapján dolgozunk.

Amikor már a munka elején leragadunk
A túlságosan tökéletességre törekvő ilyenkor azt mondja, hogy képtelen hozzáfogni addig az új alkotáshoz/ munkához/ feladathoz/ projekthez, amíg nem jön el az ideális pillanat. Vagy nem érez erős motivációt addig, amíg az ideális terv nem születik meg a fejében. A két gondolatmenet jellemzően azt jelenti, hogy az ilyen típusú személy jó darabig nem csinál semmit, miközben belül szörnyű bűntudatot érez a folytonos halogatás miatt. Mindez történik addig, amíg nem marad más választása - jellemzően elfogy az idő - mint hogy neki fogjon a munkának. Az elején elvesztegetett idő rákényszeríti, hogy eszeveszett tempóban dolgozzon, miközben frusztrálttá válik az ilyen típusú ember. A végén pedig nem tudja eldönteni, hogy vajon sokkal jobb munkát tudott volna végezni, ha hamarabb elkezdi.

Ezzel szemben az, aki a pragmatista/ gyakorlatias nézőpontot tett magáévá, tudja, hogy sosem jön el az ideális idő arra, hogy valamibe belefogjon, ezért felszabadít egy kis időt, hogy elkezdhessen az alkotás/ munka/ feladat/ projekt egy részén dolgozni. Mikor eljön ez az idő, függetlenül attól, hogy van-e kedve dolgozni vagy nincs, nekiáll és elvégzi, amit tud. A kezdeti belelendülés után eldönti, hogy mikor folytatja. Emellett elfogadja, hogy a munka kezdeti szakasza meglehetősen kialakulatlan és a projekt sokkal több időt vesz igénybe, mint előre tervezte. Ráadásul jóval bonyolultabb lesz, mint ahogy előre számítani lehetett rá. De ez nem gond, mert van idő az alkalmazkodásra és a tervek kiigazítására. Ahogy látjuk már egy alkotás/ munka/ feladat/ projekt elején két különböző megközelítéssel indít a két szemléletmódú ember, ami erősen kihat a későbbiekre is.

Amikor menet közben veszünk el
Ahogy haladunk előre az időben, a perfekcionista megközelítésű ember az alkotás/ munka/ feladat/ projekt egyes részleteivel megszállottan foglalkozik, akkor is, ha ezt senki nem veszi észre. A lépéseket, állomásokat újra és újra átértékeli és átdolgozza, ahelyett hogy összedobna egy tökéletlen első változatot.

Kimerítően utána jár egy részfeladatnak, a munkához köthető kutatást/ inspirálódást/ piac vagy termékfelmérést a lehető legalaposabban végzi el, még akkor is, ha nincs szüksége az összes információra. Ez azzal jár, mint az a feladat elején: rengeteg időt fordít valamire, anélkül hogy kézzel fogható eredménye lenne. Ennél még rosszabb, hogy ez nem tükrözi a valós erőfeszítéseket. Egy ilyen kutatással/ inspirálódással/ részfeladattal eltöltött idő végül azt eredményezheti, hogy a sok információtól teljesen összezavarodunk és nem tudunk a lényegre koncentrálni.

A másik láthatatlan, de a későbbiekben súlyos következmény, hogy a projekt elő részét gyakran túlhajtjuk, tömérdek időt és energiát fordítunk a részletekre, emiatt a későbbiekben szinte alig tudunk a mélyre hatolni. Egyre inkább úgy érezzük, hogy kifutunk az időből, elfáradtunk, holott a munka java még előttünk hátra van.

A pragmatista megközelítésű eközben kitűzte érdemi céljait és tisztázta a teljesítésükhöz vezető út lépéseit. Megnézte, hogy mennyi idő áll rendelkezésére mostantól a határidőig.  (Időn a hetek számát és a projektre fordítható munkaórákat értem.) Az egyes lépésekhez hozzárendelte azt a tervezett időtartamot, ami a kivitelezéshez minimálisan szükséges. A munka során pedig mindent elkövet, hogy lépést tartson a felállított ütemtervvel és emellett nem téveszti szem elől, hogy elég jó munkát végezzen. Munka közben pedig megengedni magának gondolatban, hogy ha marad ideje, akkor valamelyik részfeladathoz visszatér.

A visszajelzéstől való félelem
A munka harmadik és végső szakaszában is jelentkeznek jelentős különbségek. Az elkészült alkotás/ munka/ feladat/ projekt első bemutatása után a perfekcionista megközelítésű teljes kudarcként éli meg, ha rámutatnak egy hibára. A más vélemény, észrevétel, megemlítés mind olyan érzést vált ki benne, hogy megkérdőjelezték szakértelmét. A perfekcionista ennek megfelelően nehezen visel el bármit a rendkívül pozitív méltatáson kívül. (Ennek háttere messzebbre vezetne, ennek a bejegyzésnek nem célja ezt vizsgálni.)

Ezzel szemben a pragmatista megközelítésű nagyra értékeli a visszajelzéseket, mert segítik a munka minősítéségének javításában és finomításában. Pragmatistaként megtehetjük, hogy egyetértünk vele vagy nem, valamint eldönthetjük, hogy kívánunk-e rájuk válaszolni. Viszont, ha elzárkózunk mások meglátásaitól, fontos dolgokról maradunk le. Olyanokról, amelyek jóval előrébb vihetik az adott alkotást/ munkát/feladatot/projektet.

(Az írás elkészítéséhez Glei. K. Joceelyn, Tartsuk kézben hétköznapjainkat! című könyvének ide vonatkozó részeit használtam fel.)

Napi rutin, fókusz és ötleteink megvalósítása