Volt már úgy, hogy amiatt nem vágtál bele valamibe, mert túlságosan a tökéletességre törekedtél? Vagy túlságosan elmerültél a részletekben és kifolyt a kezedből az idő? Komoly fejtörést okoz, hogy sokszor túlságosan tökéletességre törekszünk, emiatt képtelenek vagyunk kihozni magunkból a legtöbbet. Hogyan engedhetjük el a tökéletességet, hogyan válhatunk gyakorlatiasabbá? Erre keresem a választ.

(Fontos előzetes megjegyezés: Az engedd el a tökéletességet és a ne légy perfekcionista jelszava nem egyenlő "a jó lesz az úgy" mentalitással. Ez az írás azoknak szól, akik nagyon jó minőségű munkát adnak ki a kezükből, és emellett igyekeznek elkerülni a perfekcionizmus csapdáit.) 

Légy gyakorlatias
A "perfekcionista" és a "pragmatisa" példáján keresztül érdemes megnézni, hogy az alkotás/ munka/ feladat/ projekt egyes szakaszaiban milyen veszélyek leselkednek ránk, mikre érdemes odafigyelni, miket kell elkerülni. Az alkotás/ munka/ feladat/ projekt fázisait három részre bontottam és azt mutatom be, hogy mi fut a túlságosan tökéletességre törekvők és gyakorlatias gondolkodásúak fejében. Azt is fontos megjegyezni, hogy a példában szereplő típusok egy skála két végpontját képezik. Szélsőséges, steril példák, szemléltetésre szolgálnak. Nyilván nem tudunk folyton gyakorlatiasak lenni és elengedni a tökéletességre való törekvésünket, de nem mindegy, hogy néha belecsúszunk ebbe vagy ezen séma alapján dolgozunk.

Amikor már a munka elején leragadunk
A túlságosan tökéletességre törekvő ilyenkor azt mondja, hogy képtelen hozzáfogni addig az új alkotáshoz/ munkához/ feladathoz/ projekthez, amíg nem jön el az ideális pillanat. Vagy nem érez erős motivációt addig, amíg az ideális terv nem születik meg a fejében. A két gondolatmenet jellemzően azt jelenti, hogy az ilyen típusú személy jó darabig nem csinál semmit, miközben belül szörnyű bűntudatot érez a folytonos halogatás miatt. Mindez történik addig, amíg nem marad más választása - jellemzően elfogy az idő - mint hogy neki fogjon a munkának. Az elején elvesztegetett idő rákényszeríti, hogy eszeveszett tempóban dolgozzon, miközben frusztrálttá válik az ilyen típusú ember. A végén pedig nem tudja eldönteni, hogy vajon sokkal jobb munkát tudott volna végezni, ha hamarabb elkezdi.

Ezzel szemben az, aki a pragmatista/ gyakorlatias nézőpontot tett magáévá, tudja, hogy sosem jön el az ideális idő arra, hogy valamibe belefogjon, ezért felszabadít egy kis időt, hogy elkezdhessen az alkotás/ munka/ feladat/ projekt egy részén dolgozni. Mikor eljön ez az idő, függetlenül attól, hogy van-e kedve dolgozni vagy nincs, nekiáll és elvégzi, amit tud. A kezdeti belelendülés után eldönti, hogy mikor folytatja. Emellett elfogadja, hogy a munka kezdeti szakasza meglehetősen kialakulatlan és a projekt sokkal több időt vesz igénybe, mint előre tervezte. Ráadásul jóval bonyolultabb lesz, mint ahogy előre számítani lehetett rá. De ez nem gond, mert van idő az alkalmazkodásra és a tervek kiigazítására. Ahogy látjuk már egy alkotás/ munka/ feladat/ projekt elején két különböző megközelítéssel indít a két szemléletmódú ember, ami erősen kihat a későbbiekre is.

Amikor menet közben veszünk el
Ahogy haladunk előre az időben, a perfekcionista megközelítésű ember az alkotás/ munka/ feladat/ projekt egyes részleteivel megszállottan foglalkozik, akkor is, ha ezt senki nem veszi észre. A lépéseket, állomásokat újra és újra átértékeli és átdolgozza, ahelyett hogy összedobna egy tökéletlen első változatot.

Kimerítően utána jár egy részfeladatnak, a munkához köthető kutatást/ inspirálódást/ piac vagy termékfelmérést a lehető legalaposabban végzi el, még akkor is, ha nincs szüksége az összes információra. Ez azzal jár, mint az a feladat elején: rengeteg időt fordít valamire, anélkül hogy kézzel fogható eredménye lenne. Ennél még rosszabb, hogy ez nem tükrözi a valós erőfeszítéseket. Egy ilyen kutatással/ inspirálódással/ részfeladattal eltöltött idő végül azt eredményezheti, hogy a sok információtól teljesen összezavarodunk és nem tudunk a lényegre koncentrálni.

A másik láthatatlan, de a későbbiekben súlyos következmény, hogy a projekt elő részét gyakran túlhajtjuk, tömérdek időt és energiát fordítunk a részletekre, emiatt a későbbiekben szinte alig tudunk a mélyre hatolni. Egyre inkább úgy érezzük, hogy kifutunk az időből, elfáradtunk, holott a munka java még előttünk hátra van.

A pragmatista megközelítésű eközben kitűzte érdemi céljait és tisztázta a teljesítésükhöz vezető út lépéseit. Megnézte, hogy mennyi idő áll rendelkezésére mostantól a határidőig.  (Időn a hetek számát és a projektre fordítható munkaórákat értem.) Az egyes lépésekhez hozzárendelte azt a tervezett időtartamot, ami a kivitelezéshez minimálisan szükséges. A munka során pedig mindent elkövet, hogy lépést tartson a felállított ütemtervvel és emellett nem téveszti szem elől, hogy elég jó munkát végezzen. Munka közben pedig megengedni magának gondolatban, hogy ha marad ideje, akkor valamelyik részfeladathoz visszatér.

A visszajelzéstől való félelem
A munka harmadik és végső szakaszában is jelentkeznek jelentős különbségek. Az elkészült alkotás/ munka/ feladat/ projekt első bemutatása után a perfekcionista megközelítésű teljes kudarcként éli meg, ha rámutatnak egy hibára. A más vélemény, észrevétel, megemlítés mind olyan érzést vált ki benne, hogy megkérdőjelezték szakértelmét. A perfekcionista ennek megfelelően nehezen visel el bármit a rendkívül pozitív méltatáson kívül. (Ennek háttere messzebbre vezetne, ennek a bejegyzésnek nem célja ezt vizsgálni.)

Ezzel szemben a pragmatista megközelítésű nagyra értékeli a visszajelzéseket, mert segítik a munka minősítéségének javításában és finomításában. Pragmatistaként megtehetjük, hogy egyetértünk vele vagy nem, valamint eldönthetjük, hogy kívánunk-e rájuk válaszolni. Viszont, ha elzárkózunk mások meglátásaitól, fontos dolgokról maradunk le. Olyanokról, amelyek jóval előrébb vihetik az adott alkotást/ munkát/feladatot/projektet.

(Az írás elkészítéséhez Glei. K. Joceelyn, Tartsuk kézben hétköznapjainkat! című könyvének ide vonatkozó részeit használtam fel.)

Napi rutin, fókusz és ötleteink megvalósítása